Az Ökológiai Kutatóközpont kutatói által végzett tanulmány szerint a madarak udvarlási intenzitása egyedre jellemző, sajátos tulajdonság.
Az Animal Behaviour folyóiratban megjelent tanulmányuk eredményei azt mutatták egy kistermetű vándormadár vizsgálatakor, hogy a hímek vehemensebben udvarolnak a vonzóbb tojóknak, illetve ha megnő annak a kockázata, hogy nem találnak párt maguknak a költési időszak előrehaladtával. Vagyis, a hímek képesek a pillanatnyi körülményekhez igazítani az udvarlási viselkedésüket.

Rövid összefoglaló
Az Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportja egy kis vándormadár udvarlási viselkedését vizsgálva megállapította, hogy a madarak udvarlási intenzitása egyedre jellemző, sajátos tulajdonság, illetve, hogy a hímek az udvarlás intenzitását a pillanatnyi körülményekhez igazítják. A kutatócsoport tagjai azt találták, hogy a hímek vehemensebben udvarolnak a vonzóbb tojóknak, illetve ha megnő annak a kockázata, hogy nem találnak párt maguknak a költési időszak előrehaladtával.

A párválasztás mindenki számára legalább annyira bonyolult, mint amennyire fontos Nem csak az emberek, hanem az állatok világában is,. Minél szerencsésebb a párválasztás, annál nagyobb az esélye annak, hogy az egyednek több utóda születik és a genetikai állománya tovább öröklődik. Sok állatnak, mint például a madaraknak, színes tollazata vagy látványos viselkedésformája van, amelyek vonzóvá teszik őket a párválasztás során. Azonban e jellegzetességek kifejezése és fenntartása költséges lehet, mivel, például a ragadozók ezen feltűnő jellegzetességek miatt könnyebben észrevehetik őket. A legvonzóbbak általában a legjobb fizikai és genetikai adottságokkal rendelkező egyedek, akik így több és életképesebb utódot képesek létrehozni.

Hagyományosan a nőstényeket tartják a válogatósabb nemnek, míg a hímekről azt feltételezik, hogy válogatás nélkül bármely nősténnyel párba állnak. Ez a feltételezés azon a tényen alapul, hogy a legtöbb faj hímje a nőstényekhez viszonyítva kevesebb időt és energiát fektet olyan folyamatokba, mint az ivarsejtek előállítása (a petesejt előállítása költségesebb, a spermiumok előállításához képest), az utódok kihordása és/vagy felnevelése. Tehát a hímek számára a szaporodás kisebb a költséggel járhat, és akár több nősténnyel is párba állhatnak egy szaporodási időszak során. Ez a feltételezés azonban megkérdőjelezhetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a hímek is ugyan úgy kivehetik a részüket a szaporodás terheiből, mint a nőstények. Például a hímek valószínűleg több időt és energiát fordíthatnak az udvarlásra, a territóriumuk megtartására (vagy új területek megszerzésére), illetve az utódaik fajtársaktól vagy ragadozóktól való védelmére, mint a nőstények. Ez alapján a hímek energiabefektetése egyensúlyba kerülhet a nőstények ráfordításával, így a hímek miért ne részesíthetnék előnyben a jobb minőségű nőstényeket, vagy miért ne igazítanák az udvarlási intenzitásuk a pillanatnyi körülményekhez? Ezekre a kérdésekre próbált választ adni az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológia kutatócsoportja.

E kérdések megválaszolásának érdekében a szerzők egy kis vándormadárra, a Pilis-Visegrádi-hegység erdeiben gyakori örvös légykapóra (Ficedula albicollis) összpontosítottak. Miután április közepén megérkeznek a vonulásból, a hím örvös légykapók kiválasztanak egy odút maguknak, és feltűnő udvarlási viselkedéssel, például énekkel és egyéb hívójelekkel próbálják magukhoz csalogatni a nőstényeket. Eme faj esetében, számos tulajdonságról tudjuk, hogyan jelzik az egyedek minőségét, ilyen például a testméret, a kor, a hímek feltűnő fekete tollazata a költési időszak során, vagy a fehér szárnyfolt, amely mindkét ivarnál megtalálható. Ezek a jellegzetes tulajdonságok teszik az örvös légykapót alkalmas modellállattá a hímek változatos udvarlási viselkedését befolyásoló külső és belső tényezők vizsgálatára.

A párválasztás időszakában, a kutatók előre befogott örvös légykapó tojókat helyeztek kalitkákban a hímek által elfoglalt költőodúk tetejére, ezzel szimulálva a tojók érdeklődését a hímek iránt, illetve ezzel mérve a hímek udvarlási viselkedését. Minden hímet több különböző tojóval teszteltek, és ugyanazt a tojót több különböző hímnek mutatták be. A kutatók 11 éven át több mint 630 viselkedési teszt elvégzése után három izgalmas eredményre jutottak. Először is, egyes hímek következetesen gyorsan és lelkesen udvaroltak a tojóknak, míg mások kevésbé intenzíven reagáltak a tojók jelenlétében, ami arra utalhat, hogy az udvarlás intenzitása egyedre jellemző, sajátos tulajdonság ebben a madárfajban. „Mivel a párválasztási időszakban gyakran több tojó is felkeresi az udvarló örvös légykapó hímeket, a jó minőségű hímek következetesen alacsonyabb udvarlási intenzitást mutathatnak, ha úgy érzékelik, hogy vonzóbbak a tojók számára, és az udvarlás más tevékenységektől vesz el energiát. Ezzel szemben a rosszabb minőségű hímek, akiknek a párba állási valószínűsége alacsonyabb, következetesen határozottabb udvarlási stratégiát választhatnak” – magyarázza David Canal, a tanulmány vezető szerzője.

Másodszor, a kutatók azt is megfigyelték, hogy egyes tojók rendre nagyobb érdeklődést váltottak ki a hímekből, mint más tojók, ami arra utalhat, hogy a hímek párválasztása is tudatos. Nem sikerült azonban azonosítani azokat a tojóra jellemző tulajdonságokat, amelyek meghatározzák a hímek viselkedési válaszának intenzitását. „Lehetséges azonban, hogy az udvarlási viselkedésben tapasztalt változatosságot olyan, a tanulmányunkban nem mért tulajdonságok befolyásolják, mint például az énekkel kapcsolatos jellemzők, az agresszivitás, vagy a tollazat egyes jellemzői (pl.: az ultraibolya komponensei), amelyeket a madarak jelzésként használnak a párválasztás során ” – állítja David Canal. Utoljára, de nem utolsó sorban, a kutatók azt is kimutatták, hogy a hímek a szezon előrehaladtával és a párba állásra való esély csökkenésével fokozták az udvarlási intenzitásukat, függetlenül a kihelyezett tojó minőségétől. Ez azt mutatja, hogy a hímek kevésbé válogatósak, ha nő annak a kockázatnak a valószínűsége, hogy nem találnak maguknak párt. „Ez az eredmény ismét megerősíti azt az elképzelést, hogy a hímek nem csak „egyszerű, érzéketlen önmagukat másoló gépek”, hanem a hímek képesek viselkedésüket az fennálló körülményekhez, például a még párba nem állt tojók vagy a konkurens hímek jelenlétéhez igazítani” – fejti ki David Canal.

Összességében ez a munka rávilágít az udvarlási intenzitás fontosságára, amely megbízhatóan jelzi a hím minőségét a párválasztás során. Fontos megjegyezni, hogy a hímek a lehetséges párjuk minőségéhez igazíthatják udvarlásuk intenzitását, ami azt jelzi, hogy válogatósak is lehetnek, egészen addig, amíg a körülmények el nem kezdenek rosszabbra fordulni, és akkor egy rossz minőségű tojóval való párba állás is jobb választás, mint egyedül maradni.