Hírek

Báldi Andrást az Academia Europaea Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának vezetőjévé választották

Báldi Andrást az Ökológiai Kutatóközpont kutatóprofesszorát, az MTA levelező tagját választották a vezető európai kutatókat tömörítő Academia Europaea Élettudományi Osztálya Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának vezetőjévé.
Az 1988-ban alapított Academia Europaea (AE) (Európai Tudományos Akadémia), amely körülbelül 5 ezer tagot számlál, 83 Nobel-díjast is a soraiban tud. Az AE célkitűzései között szerepel az európai kutatások eredményeinek népszerűsítése és terjesztése, az interdiszciplináris és nemzetközi kutatási együttműködések támogatása, valamint a társadalom figyelmének felkeltése a tudományos eredmények hasznossága iránt.
„Az Academia Europaea a régi idők akadémiáira, »learned societies«-re hasonlít. Mindössze néhány fős stábja van, így bármi, amit csinál, az akadémia tagjaitól induló és általuk megvalósított tevékenységet jelent. Szemináriumok, konferenciák, szakértői munkák sora jelzi ezeket. Az Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekció az egyik legkisebb a maga 139 tagjával. Viszont összesen nyolc magyar kiválóság a tagja az ország több intézményéből” – mondta Báldi András az mta.hu-nak.
Báldi András megbízatása három évre szól 2023. január 1-jétől. Mint elmondta, megválasztásában szerepe lehetett egyrészt nemzetközi társaságok vezetésében szerzett tapasztalatainak, másrészt annak, hogy nem ismeretlen számára a tudomány és a szakpolitika közötti közvetítő szerep. Ez utóbbinak azért is van jelentősége, mert a szekció tagjainak egyik fő célja, hogy hasznos tanácsokkal segítsék az Európai Unió döntéshozóinak munkáját.
„Ennek érdekében célom a tagság kiegészítése a szakterület európai vezetőinek bevonásával – mondta. – A szakmai kiválóság mellett figyelembe vesszük a megfelelő egyensúly kialakítását is nemek, országok és diszciplínák között. Azaz nem mechanikusan a tudománymetriai adatok számítanak, hanem hogy a jelölt az adott helyzetében kiemelkedő-e.”
Báldi András szerint érezhető, hogy a klímaváltozás és a biodiverzitást fenyegető folyamatok miatt az általa művelt ökológia súlya erősödik mind a tudományos kutatásokban, mind a nemzetközi tudományos szervezeteken belül.
Példaként említette, hogy a davosi Világgazdasági Fórumra készült, Globális kockázatok című jelentésben a következő 10 évre becsült legnagyobb veszélyek közül 6 környezeti probléma, a klímaváltozás és a biodiverzitás pusztulása is szerepel köztük. „Az Academia Europaeán belül is megkezdődött egy olyan munkacsoport kialakítása, amely a környezeti fenntarthatóságot célozza meg.”

Forrás: mta.hu - Magyar akadémikus az Academia Europaea Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának élén - 2023-01-24

Hírek

Miért a díszes hímeket preferálják a nőstények? – újabb választ adtak Darwin kérdésére az Ökológiai Kutatóközpont kutatói

Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciótudományi Intézetének kutatói, Zachar István és Czégel Dániel, valamint az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) tudományos főmunkatársa, Számadó Szabolcs vezetésével az evolúciós egyensúlyban használt szignálok őszinteségének feltételeit vizsgálták. A kutatók egy általános megoldó képletet alkottak, amelynek segítségével ki lehet számolni az őszinte evolúciós egyensúly lehetséges állapotait. Eszerint léteznek olyan őszinte egyensúlyi állapotok, amelyekben az őszinte szignál nemhogy költségmentes, de akár többlet hasznot is hozhat a jelzést használó egyed számára. Ezzel magyarázatot kaphatunk Darwin kérdésére is, hogy miért a díszes hímeket preferálják a nőstények. A kutatást bemutató publikáció a BMC Biology szakfolyóiratban jelent meg.

Az állatvilágban használt szignálok, mint például a pávakakas díszes farktolla, a szarvasok agancsa, a pillangók sokszínűsége mindig is csodálkozással és kíváncsisággal töltötte el az embereket. Első látásra e meghökkentő díszeknek kevés haszna van. A 19. században élt Charles Darwin, a modern evolúcióelmélet atyja egy forradalmian új elmélettel magyarázta a jelenséget. Véleménye szerint a hímek azért díszesek, mert a nőstények szívesebben szaporodnak az ilyen egyedekkel. E mechanizmusnak a „szexuális szelekció” elnevezést adta. Elméletének lényege, hogy a nőstények bizonyos jellegeket preferálnak, és ezt azóta számos állatfaj esetében kimutatták. Darwin azonban a jelenség okára nem adott magyarázatot miért pont a díszes hímeket preferálják a nőstények?
Ez a kérdés egy jó ideig háttérbe szorult, helyette a génközpontú szemléletmód került a középpontba. Ezt a nézetet Richard Dawkins az 1976-ban megjelent Az önző gén című könyvével tette világszerte ismertté. Ennek lényege, hogy az egyedek a génjeik érdekeit képviselik, ez viszont felveti a csalás és őszinteség problémáját. Ha egy egyed, például egy hím előnyt tud szerezni a génjei számára azzal, hogy megtéveszt egy nőstényt, akkor miért ne tenné ezt meg? Dawkins a kommunikációs kölcsönhatásokat „manipulátorok” és „gondolatolvasók” párbajaként írja le, és arra a nem túl optimista következtetésre jutott, hogy a szignálok többsége manipulatív, azaz nem őszinte, mert a szignálból nem lehet következtetni az állat nem látható tulajdonságaira.
Amotz Zahavi 20. századi evolúcióbiológus Darwin után több mint 100 évvel összekapcsolta a két kérdést. Zahavi szerint a nőstények azért fogják a díszes tollú hímeket előnyben részesíteni párválasztáskor, mert ezek a díszek pazarlóan költségesek, és ez a pazarló költség tartja fenn a szignálok őszinteségét. Egy ilyen nagyon költséges jelleget egy kevésbé jó génekkel bíró vagy kevésbé jó kondícióban lévő egyednek nem éri meg kifejlesztenie. Ezt a mechanizmust Zahavi hátrányelvnek nevezte el. Ezzel okozott némi zűrzavart, ugyanis nem arról van szó, hogy ezeknek a jellegeknek semmilyen haszna ne lenne, hanem arról, hogy a túlélés szempontjából hátrányosak, azaz költségesek, viszont a szaporodás szempontjából előnyösek, hiszen itt is a darwini szexuális szelekcióról van szó.
A hátrányelvet Zahavi meglehetősen magabiztosan az összes szignálra kiterjesztette. Azt állította, hogy a természetben megtalálható összes szignál a hátrányelv alapján működik, azaz őszinte és pazarló. A biológusok elkezdték megmérni a szignálok evolúciós egyensúlybéli költségét. Nagyon hamar arra a következtetésre jutottak, hogy a Zahavi-féle „pazarló” költség sok esetben nem figyelhető meg. Az óvatos biológusok azonban nem vetették el a hátrányelvet, hanem arra gyanakodtak, hogy ezeknek a szignáloknak lehet olyan költsége, amelyet még nem mértek meg.
Ezzel párhuzamosan több elméleti modellben is megmutatták, hogy az őszinte szignáloknak nem kell költségesnek lenniük az evolúciós egyensúlyban. Ezek a modellek azonban sok esetben speciális helyzeteket írtak le, és speciális feltevésekből indultak ki. A hátrányelvre irányuló kritika általánosságát tehát sokan megkérdőjelezték, ugyanis nem lehetett tudni, hogy ezekből a speciális modellekből milyen általános kritikát lehet levonni.
A jelen cikkben kifejlesztett modellnek az a jelentősége, hogy egy általános megoldó képletre épül, melynek segítségével bármely szituációban ki lehet számolni az őszinte egyensúly összes lehetséges állapotát. Ezekből a megoldásokból nyilvánvalóvá vált, hogy az őszinteségnek egyáltalán nem feltétele az egyensúlyban fizetett költség, és ezzel a Zahavi-féle hátrányelvet meg lehet cáfolni. Lehetnek olyan őszinte egyensúlyok, ahol az egyensúlyban használt szignál őszinte és költségmentes, azaz ingyen van, de vannak olyan egyensúlyok is, ahol az őszinte szignál többlethasznot hoz a szignált használó egyed számára. A pávakakas esetében például egy jó génekkel rendelkező és jó kondícióban lévő hím számára a tolldísz lehet olcsó, mert hatékonyan előállítja. Mégis őszinte lesz a szignál, ha a potenciális csaló számára viszont költséges a dísz. A csalás költsége az, ami igazán számít. Jó hasonlat a bankjegyhamisítás példája. Nem a Nemzeti Bank költsége kell, hogy nagy legyen, hanem a potenciális bankjegyhamisítók költségének kell nagyobbnak lennie a hamisításból származó nyereségnél. A Nemzeti Banknak az a jó, ha olcsón nyomtat, olyan mennyiségben és olyan technológiával, ami ezt lehetővé teszi. Ugyanakkor az a cél, hogy a potenciális csalók számára ez a költség minél nagyobb legyen, tehát aszimmetria legyen a kettő között.

Azt, hogy a csalás költsége számít igazán az őszinteséghez, már a korábbi modellekből is tudni lehetett. Az új modell a korábbiakkal ellentétben ezt a tudást egy általános képlet formájában prezentálja. Ennek az a jelentősége, hogy bármilyen kontextusban ki lehet számolni az őszinte egyensúly állapotát, ami egy nagyon erős eszközt ad a tudomány kezébe.

A kutatás segítségével választ kaphatunk Darwin eredeti kérdésére ‒ hogy miért a díszes hímeket preferálják a nőstények ‒ anélkül, hogy azt kellene feltételezni, hogy a hímek ezért „pazarló” költséget fizetnek. Az őszinteség is a hatékonyságról szól, mint általában a darwini szelekció, vagyis az őszinte egyedek hatékonyak, és nem pazarlók.

Hírek

A pásztorok tudása helyi, de alapelveik globálisak

A hagyományos ökológiai tudásrendszerek megértését és jelentőségét világszerte egyre inkább elismerik, mert elősegíti napjaink válságaiban a hatékonyabb szakpolitikák kidolgozását pl. a természetvédelemben vagy a gyepek, legelők kezelésében. Molnár Zsolt az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója több mint 20 éve kutatja a pásztorok hagyományos ökológiai tudását. Iráni tanítványának elsőszerzőségével, európai, ázsiai és afrikai szerzők együttműködésével írt publikációjuk a Journal of Environmental Management folyóiratban jelent meg. A tudományos publikációknál nem megszokott jelenség, de a publikáció kutatók és gyakorló pásztorok közös munkája.

„Mivel a hagyományos tudás hordozói leginkább nem kutatók, hanem pásztorok, gazdák, halászok, ezért amikor az ő tudásukkal dolgozik egy kutató, akkor az az etikus megközelítés, ha e „nem tudományos” szakemberek szintén szerzőként jelennek meg. Hiszen az alkotás közös gondolkodás eredménye. A hagyományos tudás ilyetén elismerése ma már szerencsére egyre gyakoribb” – nyilatkozta Molnár Zsolt a kutatás vezetője.

A pásztorok gyakran olyan tájakat használnak legeltetésre, amelyek az éghajlati szélsőségek vagy a talajadottságok miatt kevéssé alkalmasak a növénytermesztésre. A hagyományos legeltetési rendszerek nagyon eltérő természeti környezetben léteznek, például a tundrán, sztyeppén, szavannán, sivatagban, hegyvidéken. A legelők növényeiről a pásztorközösségek helyileg releváns, többgenerációs hagyományos ökológiai tudással bírnak, e tudásra épül a legelőik hasznosítása.

A kutatás során a szerzők a pásztoroknak a legelők (és részben kaszálók) növényeire és a növény-jószág kölcsönhatásaira vonatkozó ismereteit gyűjtötték össze áttekintő (review) cikkükben. 372 témába vágó tudományos cikkből a releváns 24-et, illetve a pásztorokról és legelőikről szóló 105 videóból 18-at elemeztek. Ezeken túl félig strukturált interjúkat is készítettek gyakorló pásztorokkal Iránban, Mongóliában, Kenyában, Lengyelországban és Magyarországon, hogy az eredményeket és a következtetéseket átbeszéljék velük.

35 indikátort (mutatót) azonosítottak a nemzetközi irodalomban és a filmekben, ahogyan a pásztorok ’látják’ a legelő növényeit. Ezek a mutatók egyrészt a növények botanikai jellemzőit írták le, másrészt a jószág viselkedését a legeltetés során, valamint a növényeknek a jószág állapotára és egészségére gyakorolt hatását. A pásztorok a mutatókat a legeltetés optimalizálására irányuló, a legelhető füvek elérhetőségét és minőségét, valamint a legeltetés megfelelő módját illető gazdálkodási döntésekben használták.

Bár a pásztorok világszerte nagyon különbözőek, a legelő füveire, illetve a jószág és a füvek közti kapcsolatra vonatkozó tudásuk feltűnően hasonló elveket követ. A kutatók tíz általános alapelvet határoztak meg, amely globálisan jellemző volt helyszíntől, élőhelytípustól szinte függetlenül. Ilyen szintézis még sose készült a világon.

Molnár Zsolt szerint „a globális alapelvek közül talán a legfontosabb a jószágközpontú szemlélet: a pásztorok a növényeket a „jószág száján át látják”. Miközben együtt vannak a legelőn, a pásztor és a jószág egymástól tanul. A legelők füveinek állapotát a pásztorok szorosan nyomon követik, az egyes foltokat célzottan legeltetik, miközben a jószág mozgását sokszor meglepő stratégiai alapossággal tervezik meg mind napi, mind heti és havi szinten. Azért, hogy a rendelkezésre álló füvet, mint erőforrást optimálisan használhassák fel, és a legelők jó állapotát is hosszú távon biztosítani tudják (láss további részleteket ebben a filmben). E tudás részletei természetes erősen a hely adottságaira vonatkoznak, de az alapelvek globálisan általánosak. Kérdezhetnénk, hogy jó, de miért fontos ez? Meglepő lehet, de azokban az esetekben is, amikor az állam vagy egy nemzeti park segítő szándékú szabályokat, támogatási rendszereket alakít ki a pásztoroló legeltetés kapcsán, ott is könnyen káros hatású szabályok születnek. Merthogy a döntéshozók sokszor nem értik kellően a miénktől annyira eltérő pásztorvilágot. Cikkünk arra mutat rá, hogy vannak olyan általános alapelvek, amikre bátran építhetünk, amiket figyelembe véve mind ökológiai, mind kulturális szempontból jobb szabályozást alakíthatunk ki. „
A kutatók bíznak abban, hogy a pásztoroknak a legelőkkel és a jószág legelésével kapcsolatos tudásának jobb megértése segíti nemcsak a kevésbé produktív természetközeli gyepek biodiverzitásának fennmaradását és gazdasági hasznosulását, hanem a hagyományos pásztor életforma innovatív megőrzését is.

 

Hírek

Gyeprekonstrukció, mely az emberi tevékenység nyomán létrejött tájsebek kijavítására alkalmas

Az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport tagjai több éven keresztül nyomon követték mesterségesen létrehozott gyepparcellák dinamikáját. A kutatók rámutattak, hogy a gyeprekonstrukció korai fázisaiban befektetett nagyobb munkamennyiség megtérül és sikeresebb végkimenetelhez vezet. Füvek és gyepi kísérőfajok egyidejű vetését követően ugyanis fajgazdag, gyomszegény közösség alakítható ki a felhagyott területeken.

Mint egyéb rekonstrukciós munkák is, amelyek célja valaminek a helyreállítása, a gyeprekonstrukciók célja a gyepi élőhelyek és közösségek helyreállítása. Sok esetben azonban az eredeti élőhely és közösség már nem állítható vissza, de az emberi tevékenység nyomán létrejött tájsebek kijavítására a gyeprekonstrukció még így is alkalmas. A gyeprekonstrukciónak köszönhetően nem csak újra gyönyörködhetünk a diverz közösségekben, de az ezek által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások is újra elérhetővé válnak (takarmány az állatoknak, mézelő területek, talajfelszín védelme, szénmegkötés). Magvetéses gyeprekonstrukció során a vetett fajok kiválasztásának, a magvetés időzítésének, az elvetett magok mennyiségének és arányának mind döntő szerepe van a sikeres rekonstrukcióban. A kutatók a vizsgálatban arra keresték a választ, hogy a magkeverékek fő komponenseinek (füvek és kétszikűek) vetését hogyan érdemes időzíteni a legsikeresebb kísérőfaj megtelepedés biztosítása és a sikeres gyomvisszaszorítás érdekében.

„A gyepek mátrixát a fűfélék képezik. Korábbi kutatások rávilágítottak arra, hogy fűmagkeverék vetése gyors eredményekkel jár, ugyanis a füvek pár év alatt képesek zárt gyeptakarót létrehozni és a gyomosodást meggátolni. Ezért is élvez a fűmagkeverékek vetése prioritást a tájléptékű gyeprekonstrukciók során. Ennek azonban megvan a hátránya is, ugyanis a kialakuló gyep fajszegény, az erősen kompetitív füvek pedig más fajok betelepedését megnehezítik.” – ismertette Kiss Réka, a Nature- Scientific Reports c. folyóiratban közölt tanulmány első szerzője.

A fajgazdag gyepek visszaállításának elősegítésére alkalmasak a diverz (fajgazdag) magkeverékek, azonban ezek előállítása magasabb munkaigényű (több faj nagy mennyiségű, jó minőségű magjának beszerzése szükséges) és az eredmény sem biztos. Emiatt ritkábban alkalmazzák a gyeprekonstrukciók korai fázisaiban, a kialakult fajszegény, zárt gyepekben pedig a rekonstrukció későbbi fázisaiban a kísérőfajok megtelepítése további erőfeszítéseket és többletmunkát igényel.

„Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha nem együtt vetjük a füveket és a kétszikűeket, mekkora az az időablak, amikor még a legkisebb erőfeszítéssel a legnagyobb sikert érhetjük el.” – magyarázta Kiss Réka. – „A vizsgálat elején egy frissen felhagyott parlagon 36 parcellát hoztunk létre. A parcellákba kizárólag fűmagot, kizárólag fajgazdag magkeveréket (20 faj) vagy a kettőt együtt vetettük. Ezeknél a kombinált vetéseknél a fűmagkeverék vetését azonnal vagy 1, 2 vagy 3 év késéssel követte a fajgazdag magkeverék vetése.”

A több éves adatgyűjtés eredményeként a kutatók a legjobb megoldásnak azt találták, amikor a fűmagvetés egyszerre történt a többi faj vetésével. Ezekben a parcellákban volt a legnagyobb a kialakított gyepek fajgazdagsága, itt volt a legkisebb a gyomosodás mértéke, és itt telepedtek meg a legsikeresebben a kísérőfajok. Ez tehát a leginkább költségkímélő és leghatékonyabb módszer a vizsgált lehetőségek közül. Viszont ha egyidejű vetésre nincs lehetőség, az egy évvel későbbi vetés még mindig eredményes lehet. Ez után azonban a füvek olyan előnyre tesznek szert, amit segítség nélkül a kísérő fajok nehezen tudnak áthidalni. Sikeres megtelepítésük a későbbi fázisokban újabb aktív beavatkozásokat igényel.

Fotó: Miglécz Tamás

Forrás: nature.com - Co-seeding grasses and forbs supports restoration of species-rich grasslands and improves weed control in ex-arable land - 2022-12-08

Hírek

Szentiványi Tamara AXA Fellowship támogatást nyert

Szentiványi Tamara az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológia Kutatócsoportjának tudományos munkatársa elnyerte az AXA Fellowship két éves kutatási támogatását.
2008-as indulása óta az AXA Kutatási Alap támogatja a főbb globális kockázatokkal kapcsolatos transzformatív tudományos kutatásokat és a kutatási eredmények terjesztését. Az Alap az egészségügy, a környezetvédelem, az új technológiák és társadalmi-gazdasági kérdések területén támogat projekteket. Az AXA Kutatási Alap tudományos testülete aktuálisan nyolc kutatási projektnek nyújt támogatást a klímaváltozás és egészség (Field of Climate Change and Health) témakörben,  közte Dr. Szentiványi Tamara: Effects of climate change on the eco-epidemiology of zoonotic arbovirus infection in avian hosts című témájának.
Dr. Szentiványi Tamara nyertes kutatási terve során a madarakkal kapcsolatos arbovírusok, – amelyek zoonózisokat terjeszthetnek – aktuális elterjedését és közegészségügyi kockázatát fogja elemezni valamint a vektorok által terjesztett betegségek monitorozásának módszereit fejleszti.

Média

Mennyit ér egy fekete gólya?

gólyák

Mennyit ér egy poszméh, egy pillangó, mennyi a gazdasági értéke egy belvárosi zöldterületnek, egyáltalán, pénzben kifejezhető-e az ózonréteg értéke? Az ökológiai közgazdászok abban bíznak, hogy a döntéshozók az összegek láttán meggyőzhetők: a természeti értékek megvédése anyagi haszonnal is jár. Kelemen Eszterrel, az ESSRG Nonprofit Kft. kutatójával és Tanács Eszter térinformatikussal, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatójával beszélgettünk.

A 70-es években a természettudományokkal, biológiai sokféleséggel és az ökológiai folyamatokkal foglalkozó kutatók számára egyértelművé vált, hogy a döntéshozók figyelmét a természetvédelemre egy sokkal erősebb üzenettel kell fölhívni: a közgazdasági érveléssel. Az ökológiai közgazdaságtan értelmezése szerint a természetbe beágyazottan működik a gazdasági rendszer, s a természet az ökológiai folyamatokon keresztül nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt az emberi élet számára és a társadalom működéséhez is. Az ökoszisztéma-szolgáltatások egy része pénzben is számszerűsíthető, és a remények szerint ez az árazás segíti majd a természet védelmét a gazdasági és a piaci érdekekkel szemben. Számszerűsíthetők például az ivóvíz, az élelmiszer, a nyersanyag vagy gyógyászati anyagok, míg pénzben nehezebben kifejezhető a levegőminőség-szabályozás, a szénmegkötés, az éghajlat-szabályozás, a talajerózió, az árvizek és járványok elleni védelem, a víztisztítás, a növényvédelem, a beporzás vagy az oktatáskulturális örökség.

Jó pár, ráadásul nem is feltétlenül szakpolitikai példa bizonyítja, hogy egy-egy természeti érték ennek a tudományos vonalnak köszönhetően menekült meg.

Az 1990-es években Franciaországban például, némiképp ironikusan, de épp a Nestlé lépett föl az erősen szennyező mezőgazdasági tevékenység ellen, ami azon a vízgyűjtő területen zajlott, ahol a cég a Vittel ásványvizet palackozza. Mivel a Nestlé termékének minősége – és egyben a vízbiztonság előállítását garantáló szabályozó szolgáltatás – attól függ, hogy mennyire tiszta az ott fellelhető víz, a cég végül megállapodást kötött az agrárvállalkozásokkal, technikai segítséget nyújtott és fizetett is azért, hogy a gazdák visszaszorítsák a műtrágyák és a növényvédő szerek használatát.

De vannak globális, sokszor egymással összefüggő szakpolitikai beavatkozások eredményeként létrejövő példák is. Costa Rica-ban például nagyvállalatok fektetnek be a helyi erdők megóvásába úgy, hogy maga a pénzösszeg közvetlenül a helyi gazdálkodókhoz kerül, akiknek ebből olyan intézkedéseket kell megvalósítaniuk, amelyek növelik a terület biológiai sokféleségét. Vagyis az egyébként biodiverzitás-romboló tevékenységet végző szereplők pénzügyi alapot képeznek, amelyből az adott területen ökoszisztéma-szolgáltatásokat megőrző beavatkozásba kezdenek, és az összeget egy védett faj élőhelyének megóvására fordítják.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások rendszere a területhasználat helyes megválasztásában is releváns lehet. Előfordul, hogy egy adott területen egy szektor a saját előnyeiért „lobbizik” más szektorok érdekeivel szemben. Gyakori eset, hogy az erdőgazdálkodók inkább akácot ültetnének a fűtőértéke miatt és azért, mert jó az épületanyag, ami rövid távon a szénkötés szempontjából akár még kedvezőbb is lehet. Mivel ennek a faültetvénynek élőhelyként az értéke gyér, az ökológusok inkább valódi erdőket, őshonos tölgyeseket vagy erdős sztyeppéket telepítenének, amelyek nem csak élőhelyként értékesebbek, de a szenet is hosszabb távon kötik meg és tárolják. Ilyen esetekben a természetvédelmi jogszabályoknak kellene gátat jelenteniük, bár a magyarországi tűzifarendelet kapcsán látható, hogy politikai akarattal azok is felülírhatók, de deliberációra és társadalmi szinten meghozott közösségi döntésekre sem láthatunk gyakran példát. (Az érték nyilván függ attól is, hogy mi az az ökológiai adottság, amelyből kiindulunk. Egy adott tájtípus attól válik értékessé, mert a társadalom bizonyos szereplői annak tartják. Ugyanannak a bükknek más értéke van Magyarországon, mint például Németországban vagy akár Közép-Amerikában.)

– Itthon egyelőre helyi szintű, apróbb változások történnek. Például most zajlik egy kutatásunk, amelynek előzményeként már készítettünk egy ökoszisztéma-szolgáltatás felmérést az Őrségben. Most az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal és a helyi gazdákkal együtt egy olyan támogatási rendszert dolgozunk ki, amelyben az agrár-környezetgazdálkodási támogatások, a pénzügyi ösztönzők bizonyos ökoszisztéma-szolgáltatásokban fókuszáltabban jelennének meg. Persze egy új típusú támogatási rendszer bevezetése mégis a magasabb szakpolitikai szinten dől el, amelyekre kutatóként nincs érdemi ráhatásunk – mondja Kelemen Eszter, az ESSRG Nonprofit Kft. kutatója.
Bár igaz, az ökoszisztéma-szolgáltatások gazdasági értékelésének célja nem a pontos ár meghatározása, hanem az, hogy tudatosítsa a szolgáltatás hozzájárulását az emberi jóléthez, mégis meghatározza azoknak a tevékenységeknek a tényleges költségeit, amelyek bizonyos ökoszisztéma-szolgáltatások leépüléséhez vagy megszűnéséhez vezetnek. Azt, hogy mennyit is ér egy hektárnyi erdőnek a szolgáltatása, hogyan tisztítja a levegőt és lassítja a klímaváltozást, a tudomány jelenlegi állása szerint megmondani valójában nem lehet. A biodiverzitást és az ökoszisztéma-folyamatokat jellemző bizonytalanság, a rendszer elemei közötti kölcsönös függőségek miatt az egyes ökológiai szolgáltatásokat nem lehet külön-külön értékelni. Az emberi beavatkozások hirtelen összeadódhatnak, ráadásul egy külső hatásra az ökoszisztémák nem lineárisan reagálnak, ezért is lehet beláthatatlan következménye annak, ha például egy táplálékláncból eltűnik egy-egy kulcsfontosságú faj.

Forrás: jelen.media - Mennyit ér egy fekete gólya? - 2023.01.07.

jelen.media - Mennyit ér egy fekete gólya - 2023.01.07.

Média

Daruszántások nyomában

Fotó: Palcsek István Szilárd

Egy közelmúltban végzett kutatás bebizonyította, hogy a darvak jelentős élőhely-átalakításra képesek. A kutatások a Hortobágyon zajlottak, de az eredmények igazak a Körös-Maros Nemzeti Park területén található kardoskúti Fehér-tó környékére is.

A természetben az élőlények összetett, bonyolult kapcsolatrendszerben élnek egymással. Közülük némelyik jelentős hatással van a velük együtt előforduló élő és élettelen környezetükre – írta a Körös-Maros Nemzeti Park. A tudomány „ökoszisztéma-mérnököknek” is nevezi ezeket az élőlényeket. Ilyen, a saját környezetüket jelentősen átalakító élőlények például a hódok, amelyek képesek befolyásolni a folyók viselkedését, megváltoztatni a növényzet összetételét, és végső soron az egész tájat át tudják alakítani.

Magyar kutatók bizonyították, hogy gyepes élőhelyeken is van ilyen jelentős ökoszisztéma-átalakító tevékenység, melynek főszereplője egy madárfaj, a daru. Az Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportja ezt először a Hortobágyon bizonyította be, amely a darvak legjelentősebb magyarországi pihenő- és gyülekezőhelye.

A daru annak ellenére képes az ökoszisztéma jelentős átalakítására, hogy nem állandó lakója a területnek, hanem csupán a vonulási időszakban jelenik meg nagy tömegben. A vonulás alatt a darvak fő táplálékukat a kukoricatarlókon szedegetik, de sokszor a gyepeken is kutatnak, ahol ízeltlábúakkal, rovarfélékkel és azok lárváival egészítik ki az étrendjüket. A talajlakó gerinctelenek után kutatva erős csőrükkel felszabdalják, felvágják, forgatják a talajt a növényzettel együtt, így alakulnak ki az úgynevezett daruszántások. Ezeknek a területeknek a mérete általában csupán néhány négyzetméter. A daruszántások korábban is ismert tájképi elemei voltak a pusztáknak, de a tájban betöltött ökológiai szerepükről nem voltak ismereteink.
A fent említett kutatások rávilágítottak arra, hogy a darvak talajforgató tevékenysége nyomán olyan foltok alakulnak ki a gyepen, amelyeken tartósan kisebb a növényborítás, s rövid idő alatt nemcsak a növényzet szerkezetében, hanem a fajösszetételben és az ökoszisztéma működésében is jelentős változások következnek be. A daruszántásokon hamarabb sarjad a vegetáció, a nyitott foltok kedveznek a kétszikűek megtelepedésének. (Másutt inkább az egyszikű növények vannak jelen). A rovarbeporzású növények jelenléte is nagyobb mennyiségben tapasztalható, ami fontos táplálékforrás a beporzó közösségek számára. Például a ködvirág az, amely az elsők között megjelenik ezeken a részeken.

A gyepi madárfajoknál eddig nem volt ismert ilyen élőhely-átalakító tevékenység, ráadásul a darvak ezt a jelentős hatást mindössze néhány hét alatt fejtik ki.

Bár a kutatás a Hortobágyon zajlott, a kardoskúti Fehér-tó környékén is hasonló tapasztalatokról számolhatunk be. Ez a szikes tó az Alföldön az egyik legjelentősebb gyülekező- és pihenőhelye a darvaknak, számuk a csúcsidőszakban idén is meghaladta a 30 ezret. A daruszántások legnagyobb számban a tó körül alakulnak ki, mert a madarak az esti behúzás előtt nem közvetlenül a tóra szállnak be, hanem a környéki gyepekre. Ott gyülekeznek, bevárják egymást, s közben a föld alól hozzájutnak az állati eredetű táplálékhoz. Tavaly a Tatársánci-ősgyep pufferterületén is láttunk hasonló daruszántásokat.

A Fehér-tó környéki daruszántások általában csupán néhány négyzetméteresek, kevés az összefüggő, nagyobb terület. Idén szeptemberben a tó déli oldalán egy félhektáros löszháton 8 ezer virágzó vetővirágot találtunk. A vetővirág egy olyan növényfaj, amely a természetesen záródott gyepekben csak szálanként fordul elő, a nyitottabb gyepekben viszont jóval nagyobb egyedszámban. Az említett félhektáros, löszös gyepfolton 4-5 nagyobb (20-30 négyzetméteres) daruszántás volt, ezeken jóval nagyobb egyedszámban virított a vetővirág, mint a löszgyep többi részén. Bebizonyosodott tehát, hogy a darvak talajforgató tevékenységükkel itt is jelentős ökoszisztéma-átalakítást végeztek.

 

Csatolt dokumentum(ok):

Forrás: agrotrend.hu - Daruszántások nyomában 2023-01-07

Daruszántások nyomában - agrotrend.hu

További megjelenések a témában:

berek.hu - Meglepő? A darvak átalakítják az élőhelyeket - Berek - 2023-01-07 05:00:00

behir.hu - Akár a madarak is képesek átalakítani az ökoszisztémát - 2023-01-06

Békés Megyei Hírlap - A darvak igazi ökomérnökként alakíthatják át az élőhelyüket - 2023-01-09

beol.hu - A darvak öko-mérnökként átalakítják az élőhelyet a kardoskúti Fehér-tónál is - 2023.01.06.

Nyomtatott sajtó:
Békés Megyei Hírlap - A darvak igazi ökomérnökként alakíthatják át az élőhelyüket - 2023-01-09

Hírek

Láthatatlan jótevőink – a talajállatok és az urbanizáció negatív és pozitív hatásai az éghajlat függvényében

Nem is gondolnánk, hogy a lábunk alatt mennyi élet van, akár egy városi kiskertben is. Jó példa, hogy egyetlen gramm talajban akár tíz milliárd mikróba is élhet, egy maroknyi talajban több ezer szabadon élő (vagyis nem parazita életmódú) fonálféreg él és egy négyzetméteren a pár ezertől akár százezres nagyságrendig fordulnak elő ugróvillások és talajlakó atkák. A talajállatok számos ökoszisztéma szolgáltatást nyújtanak a számunkra. A giliszták, úgynevezett ökoszisztéma mérnökök, nagyban képesek átalakítani a környezetüket a talaj intenzív átkeverésével, fellazítják a talajt, segítik a víz bejutását a talajba és a humuszképződést akár több ezer km járatot létrehozva hektáronként. A talajlakó atkák számos szerepet betölthetnek a táplálékláncban, lehetnek növényevők, ragadozók vagy lebontók (vagyis holt szerves anyagokkal táplálkoznak és segítik a tápanyaggá válását). Talajlakó fonálférgek lehetnek baktériumevők, növényevők vagy ragadozók is. Az ugróvillások lebontók és a talajlakó baktériumokat és gombákat szabályozzák, illetve a mohák beporzását is végzik. A csigák, ászkák és ezerlábúak is a lebontók közé tartoznak, a százlábúak kizárólag ragadozók, míg a futóbogarak között találunk növényevőket, melyek a gyomok terjedését szabályozzák, vegyes táplálkozásúakat és ragadozókat is, melyek a biológiai védekezésben segítenek.

A városok területének és népességének növekedését városiasodásnak, idegenszóval urbanizációnak hívjuk. Ez a folyamat az élőhelyeket gyökeresen átalakítja, mivel a talajt sokszor és nagy területen lefedjük aszfalttal, betonnal és épületekkel, a talajt lerontjuk vagy kicseréljük és mutatós idegenhonos növényekkel telepítjük be, illetve sok helyen az év minden szakában élénk zöld pázsitot tartunk fenn. Azonban ezek az átalakítások több állatcsoport élőhelyét is veszélyeztetik vagy megszüntethetik. Az Ökológiai Kutatóközpont, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem és az Aarhus Egyetem (Dánia) kutatói metaanalízis statisztikai módszer segítségével 103 urbanizációs tanulmányt elemeztek a világ minden tájáról, hogy megértsék annak hatását a talajfaunára. Eredményeiket a Science of the Total Environment című rangos, nemzetközi tudományos folyóiratban tették közé.

A kutatók azt találták, hogy a giliszták, csigák és az ugróvillások fajgazdagsága lecsökkent a városokban, a külvárosi és vidéki területekhez képest, ahol kevesebb a lefedett terület és több a természetes zöldfelület. Valószínűleg azért csökken ezeknek a csoportoknak a fajgazdagsága, mert általánosságban rosszabb terjedők, így nehezebben mozognak a városban az elszigetelt területek között, illetve érzékenyek a talaj tömörödésére, ami a városokban a nagyobb taposás és forgalom miatt erőteljesebb, mint a külvárosban vagy vidéken. Az egyedszámok esetén azt találták, hogy a városiasodás az ászkák, az ezerlábúak és a százlábúak csoportjának kedvezett. Ezek mozgékony csoportok, táplálkozásukat tekintve pedig nem válogatósak, így könnyen boldogulnak a városi környezetben. Azonban amennyiben a kutatók az éghajlati viszonyokkal is számoltak kiderült, hogy ez csak akkor igaz az egyedszámokra amennyiben olyan várost vizsgáltak, ahol alacsonyabb az éves csapadék, míg nedves éghajlaton a városiasodás hatása csökkenti az egyedszámukat. Ez amiatt lehet, mivel szárazabb éghajlaton a városokban locsolással tartják fenn a növényzetet, ami kedvez a talajállatok felszaporodásának, míg nedves éghajlaton az aszfalt és beton miatti intenzívebb párolgás és a gyorsabban elfolyó csapadék miatt szárazabb a környezet, ami kedvezőtlen a talajállatoknak. Emiatt a kutatók azt javasolták, hogy a városi zöld területeket lehetőleg kezeljük úgy, hogy a várost körülvevő természetes környezethez hasonló legyen, ne teremtsünk egy idegen környezetet a talajfaunának túllocsolással vagy túl sok lefedett területtel.

Hírek

Magyar evolúciókutató irányításával tárták fel az állatok és a gombák evolúciós kapcsolatát

Az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet kutatójának részvételével zajlott az a számítógépes evolúcióbiológiai kutatás, amelynek révén sokkal jobban megérthetjük a komplex többsejtűség párhuzamos kialakulását a gombák és az állatok között, és amelynek eredményeit a világ első számú tudományos folyóirata, a Nature közölte. Noha az állatok és a gombák között látszólag hatalmas különbségek vannak (és a gombák sokak számára erősen hasonlítanak a növényekre), filogenetikai eredmények alapján a két élőlénycsoport sokkal közelebb áll egymáshoz, mint bármelyikük a növényekhez.

A korai molekuláris filogenetikai kutatások (vagyis az élőlények leszármazási kapcsolatainak genetikai adatokat felhasználó vizsgálata) talán legnagyobb meglepetése az volt, hogy valójában milyen közel állnak egymáshoz a soksejtű állatok és a gombák – dacára a döbbenetes testfelépítési, élettani és egyéb különbségeiknek – kezdődik a Szöllősi Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet, illetve az MTA ELTE Lendület Evolúciós Genomikai Kutatócsoport kutatójának részvételével írott, Nature-ben megjelent tanulmány. A cikk első szerzője Eduard Ocaña-Pallarès, aki a kutatás idején Szöllősi Gergely ERC-támogatással létrehozott csoportjában dolgozott posztdoktori kutatóként, az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén.
„Mi számítógépes evolúcióbiológiával foglalkozunk, konkrétan a gének történetét rekonstruáljuk a fajfa mentén – mondja Szöllősi Gergely. – Ebbe a kutatásba kapcsolódott be Eduard Ocaña-Pallarès, aki Barcelonából érkezett, ahol négy, a törzsfejlődés nagyon fontos mérföldkövét képviselő egysejtű élőlény genomját szekvenálta meg, és ezek adatait így fel tudtuk használni a korábbiaknál pontosabb génfák felrajzolásában.”
A genetikai hasonlóságok miatt ma már a soksejtű állatokat és a gombákat egy nagy leszármazási „szupercsoportba”, az Opisthokontába sorolják. Az ugyanakkor kevéssé ismert, hogy e csoport közös őse után hogyan zajlott az állatok és a gombák mára drámai különbségeket eredményező evolúciója. A most publikált kutatás a törzsfejlődés e szakaszába enged betekintést az állatok és a gombák génevolúciós pályáinak felrajzolása révén. Az eredmények azt valószínűsítik, hogy a soksejtű állatok csak azután jelentek meg, hogy az őseik fokozatosan „összegyűjtötték” az eredményes soksejtűséghez szükséges géneket. Ez a folyamat tehát már a soksejtű állatok egysejtű ősében is elkezdődött, és a gének számának növekedésével járt.
Ezzel szemben a mai gombák ősei ellentétes evolúciós utat jártak be: fokozatosan géneket veszítettek. A gombák több génje kapcsolatos az anyagcserével, mint az állatok génjei, és előbbi csoport kevésbé távolodott el az Opisthokonta közös őstől, mint az állatok. De az evolúciókutatók feltártak más fontos különbségeket is a két csoport génevolúciójában. Az állatok génjei legfőképpen géntöbbszöröződéssel sokasodtak, míg a gombák több gént nyertek úgynevezett horizontális géntranszfer segítségével (amikor nem közeli rokon fajok között történik génáramlás), főként a protisztáknak nevezett egysejtűektől és a baktériumoktól. Ezek az eredmények megerősítették azt a régi vélekedést, miszerint az állatok leszármazási vonalán kevésbé jelentős a horizontális géntranszfer szerepe, aminek oka, hogy náluk a csíravonal (vagyis a szaporodásban szerepet játszó sejtek) már korán elkülönül a testi sejtektől.
A számítógépes modellben elemzett teljes adathalmaz egészen sok, összesen 1.463.920 fehérjeszekvenciát tartalmazott, amelyek 83 eukarióta (valódi sejtmagvas) fajtól származtak – ezek közül 59 tartozott az Opisthokontába, és 24 más eukarióta csoportokba. E fehérjeszekvenciákat csoportosították hasonlóságuk és leszármazási kapcsolataik szerint, és az így létrehozott génfát vetették össze a fajfával.
„Gépi tanulásos eljárással csoportokra osztottuk a géneket (aminosavszekvenciákat) aszerint, hogy azok inkább gombákra vagy állatokra jellemző gének, illetve funkcionális kategóriába tartozásuk szerint, majd mintázatokat kerestünk a gének evolúciójában – folytatja Szöllősi Gergely. – Mindebből az derült ki, hogy a gombák és az állatok közös őse után már egészen korán elkezdődött a fokozatos szétválás a két csoport felé (bár még sokáig egysejtűek maradtak a szervezetek, és a soksejtűség egymástól függetlenül jelent meg a két csoportnál). Az állatok leszármazási vonalán azt láttuk, hogy növekszik a gének száma (a genom mérete és a géncsaládokban szereplő másolatok száma is növekedett). Vagyis az evolúció a komplexebb génrepertoár felé tartott. Ehhez képest a gombáknál más történt: ott az evolúció inkább a genomredukció irányába haladt. Szinte minden funkcionális kategóriában csökkent a gének száma, miközben a metabolikus (anyagcsere) génekben innováció történt, amit részben a horizontális géntranszfer alapozott meg. Ez nem is csoda, hiszen a gombáknak itt át kellett térniük a fagocita (más sejteket bekebelező) életmódról az ozmotróf (a környezetből a tápanyagot passzívan felvevő) táplálkozásra, tehát már nem ettek meg más sejteket, hanem a tápanyagot ozmózissal vettek fel a környezetükből.”
Még rengeteg dolgot nem tudunk az élővilág korai evolúciójának legfontosabb eseményeiről sem. De a legmodernebb genomikai és számítógépes modellezőeljárások lépésről lépésre közelebb vihetnek bennünket ahhoz, hogy megértsük a ma ismert élőlénycsoportok evolúciós eredetét és e folyamatok genetikai mozgatórugóit.

Forrás: nature.com - Állatok és gombák evolúciós kapcsolata - 2022-08-24