Az Alföldön számos erdőssztyepp-folt és kunhalom védi szigetként a hajdani élővilágot. Az Ökológiai Kutatóközpont egyik legújabb kutatásában e fragmentált élőhelyek biodiverzitását térképezték fel, és azt találták, hogy kis méretük ellenére is hatalmas természetvédelmi értékkel bírnak. Ezek az élőhelyek például legalább százötven pókfajnak adnak otthont, amelyek között van olyan is, amit már több mint száz éve nem látott senki, sőt a tudomány számára teljesen ismeretlen faj is.

Az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport kutatói e kutatásukban két, erősen fragmentált (vagyis csak kis foltokban létező) élőhelytípust vizsgáltak. Az egyik a kiskunsági erdős sztyepp volt, amelyet száraz gyepek és a bennük álló kisebb erdőfoltok alkotnak. Az erdők elsősorban nyárfákból állnak, illetve galagonya- és borókabokrok találhatók a cserjeszintben, de az ökológusok ez alkalommal a társulás gyepi összetevőjére fókuszáltak. A másik vizsgált élőhelytípus a kurgánokon vagy kunhalmokon található gyepek. A kunhalmok sztyeppi népekhez kötődő ősi temetkezési helyek. Sokszor több ezer évesek, és főképpen az Alföldön találhatók nagy tömegben.

„Eurázsiában több százezer kurgán létezik, és mivel e dombok oldala meglehetősen meredek, magasságuk pedig általában néhány méter, rendszerint alkalmatlanok voltak mezőgazdasági művelésre. Emiatt sokszor a mai napig őrzik az ősi gyepek flóráját és faunáját – mondja Gallé Róbert, Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport munkatársa, a Basic and Applied Ecology folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője. – Mindkét vizsgált élőhelyünk, az erdőssztyepp és a kurgánokat borító sztyeppvegetáció, hazánkban már csak viszonylag kis területen léteznek, és ők adják az eredeti állat- és növényvilág egyik utolsó menedékét.”

A kutatás fő kérdése az volt, hogy e kis élőhelyfoltok mennyire képesek megőrizni az ősi, különleges élővilágot. A legtöbb esetben egészen speciális közösségek alakulnak ki e fragmentumokban. Az erdőssztyeppek esetén a nyár forró (és a klímaváltozással csak egyre forróbb lesz), a tél viszont kifejezetten hideg, vagyis az évi (és napi) hőingás szélsőségesen nagy. E területek faunája tehát az extremitásokhoz alkalmazkodott. Ezen élőhelyeken – a kurgánokkal ellentétben –nem a mezőgazdasági művelés, sokkal inkább a faültetvények jelentik az emberi zavarás leggyakoribb formáit. Ahogy nyugat felé haladunk, azt látjuk, hogy az eredeti erdőssztyepp helyét egyre jobban átveszik a telepített nyár- és fenyőerdők, és ezek között egyre kisebb, manapság már csak néhány hektáros foltokban található még meg az eredeti élővilág.

„Azt vizsgáltuk, hogy a tájszerkezet hogyan hat ezen élőhelyfoltok élővilágára. A tájszerkezetet befolyásolja az ültetett erdők kiterjedése, a szomszédos erdőssztyepp-foltok távolsága, illetve e foltok mérete, és mindez hatással van a fragmentumok biodiverzitás-megőrző képességére – folytatja Gallé Róbert. – Ezek az élőhelyek azért értékesek ökológiai szempontból, mert egy részükön sohasem történt olyan beavatkozás, például szántás, ami teljes egészében megszüntette volna az életközösséget.”
E vizsgálatban harminc-harminc erdőssztyepp-foltot és kunhalmot választottak ki, és felmérték, hogy milyen növények és ízeltlábúak (azon belül pókok, poloskák, méhek és darazsak) élnek rajtuk. Az eredmények szerint más-más hatás érvényesül a különböző élőlénycsoportokra, máshogy reagálnak például a generalista ízeltlábúak (amelyek többféle élőhelyen is megtalálhatók) és a specialista fajok (amelyek kizárólag e társulásokban fordulnak elő).

A kutatók általános tapasztalata szerint mindkét vizsgált élőhelytípusban nagy a fajgazdagság: ki gondolná például, hogy e kicsi erdőssztyepp-foltokban 150 pókfaj él. Az egyik foltban találtak olyan pókfajt, amit több mint száz évvel ezelőtt leírtak, és azóta sem találták meg sehol, most viszont húsz egyedet is gyűjtöttek belőle. Sőt, olyan is pókot is találtak, amely valószínűleg új a tudomány számára, mivel még senki sem írta le korábban, annak ellenére, hogy a pókok meglehetősen jól ismert állatcsoportnak számítanak. „Ezek a ritka, sőt ismeretlen fajok is azt jelzik, hogy oly sok minden nem tudunk még ezekről az élőhelyekről, szinte mindig találunk meglepetést is. Sok itt élő faj csak az ázsiai sztyepprégióból ismert (hiszen Magyarországon található a sztyeppek nyugati határa)” – mondja Gallé Róbert.

Az eredmények bizonyították, hogy e kisméretű és meglehetősen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyfoltok is jelentős biodiverzitást képesek megőrizni, ezért szükséges e fragmentumokat kiemelt természetvédelmi értékekként kezelni. A hatékony védelmüket azonban hátráltatja, hogy egy-egy ilyen folt nagyon kicsi, és szétszórtan találhatók, miközben e térségekben intenzív emberi hatás éri őket folyamatosan. A megőrzésükhöz a lehető legkisebb mértékre kellene csökkenteni az emberi beavatkozást.

innoteka.hu - Kis élőhelyfoltok jelentős szerepe -2023-02-08-

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium projektje (azonosító: RRF-2.3.1-21-2022-00008) keretében a Duna sekélyebb vízpartjának közelében vizsgálták a halak változó élőhely használatát. A kutatók a Duna Sződliget és Vác közötti szakaszán 2022. október 10-én nappali és éjszakai part menti halászatokkal gyűjtöttek adatokat arról, hogy mely fajok választják tartózkodási helyül a sekély partközelt éjjel, illetve nappal.

A halak különböző élőhelyeket használhatnak a szaporodáshoz, a táplálkozáshoz, a pihenéshez és a teleléshez. Egyes halak a szaporodási időszakban a folyóban vándorolva keresnek ívásra alkalmas helyeket. A Dunában ilyenek például a paducok, amelyek a szaporodáskor akár több kilométert is felúsznak a folyóban megfelelő ívóhelyet keresve. De a Dunában egykor élt legnagyobb halfajunk, a viza is hasonló módon kereste a a megfelelő szaporodási helyeket. A vizák a Fekete-tengerből úsztak fel a Duna kavicsos-köves aljzatú szakaszaira ívni, majd a szaporodás után visszatértek a tengerbe, és a fiatal egyedek csak később követték szüleiket a folyón át a sós vízbe. A halak azonban nem csupán ilyen nagy távolságokat járhatnak be élőhelyeik között. Ennél kisebb távolságban, a folyó sekélyebb, parthoz közeli és a meder belsőbb részei között is változtathatják élőhelyüket. Ráadásul a halak élőhelyigénye nem csupán az életkorukkal és az évszakokkal, hanem a napszakoktól függően is változhat. Ezért előfordul, hogy egy folyó parthoz közeli sekély zónájában is más halak használják az élőhelyet nappal, és mások éjszaka.

Az ÖK munkatársai a part menti halászatok során összesen 15 halfajt azonosítottak. Közülük a balin, a halványfoltú küllő, a leánykoncér és a selymes durbincs nemzetközileg is kiemelt jelentőségű, az Európai Unióban az úgynevezett Natura 2000-es fajok közé tartoznak, az utóbbi három hazai védettség alatt is áll. A leánykoncér és a selymes durbincs pedig a Duna vízrendszerének őshonos fajai, ezek ma sem élnek máshol, csak a Duna vízgyűjtőjén, ahol a törzsfejlődés során kialakultak. A kutatás megerősítette, hogy az említett „kincsek” mellett olyan halak is használják a Duna vízparthoz közeli sekélyebb élőhelyeit, amelyeknek eredeti hazája nem a Kárpát-medence, így nálunk idegenhonosak. Ilyenek a fenéklakó gébfélék közé tartozó fajok, amelyek a Fekete-tenger környéki félsós vizek és a tengerbe érkező folyók torkolatainak, köztük a Duna-deltának is a lakói. Onnan indultak „hódító útjukra” az európai folyókon felfelé a XIX. században. A halászatok során a kutatók öt ilyen hazánkban idegenhonosnak számító gébfajt fogtak: csupasztorkú gébet, feketeszájú gébet, folyami gébet, Kessler-gébet és tarka gébet.

A kifogott példányok 54 százaléka az éjszakai, 46 százaléka pedig a nappali mintavétel során került elő, mintegy háromnegyedüket az idegenhonos gébek adták. Az egyetlen kifogott pontyivadék, valamint a tarka gébek csak nappal, míg a kősüllő, a leánykoncér, a paduc, a süllő és a szilvaorrú keszeg pedig csak éjszaka kerültek kézre. A balin, a csupasztorkú géb, a feketeszájú géb, a folyami géb, a halványfoltú küllő, a Kessler-géb, a selymes durbincs és a szélhajtó küsz pedig a nappali és az éjszakai fogásokban egyaránt szerepeltek. A legkisebb kifogott hal, egy feketeszájú géb testhossza csupán 14 mm, míg a legnagyobbé, egy fiatal süllőé 198 mm volt.

A gyűjtött adatok szerint a sekély partközelben jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak – például a halványfoltú küllő és a gébek –, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak – mint például a süllő és a szélhajtó küsz – fiatal példányai tartózkodnak. Hét faj esetében mutatkozott különbség a napszakok között, ezek tehát vagy csak nappal, vagy csak éjszaka voltak jelen a mintákban. Ezenkívül a halegyedek száma az éjszakai fogásoknál valamivel többnek bizonyult, mint a nappalinál. A napszakok közötti adatok eltérésének oka a fajok napszakos aktivitásbeli különbségeiben keresendő. Egyes fajok többnyire nappal táplálkoznak és éjszaka pihennek, mint például a jellemzően nappali ragadozó balin. Ezzel szemben vannak olyan fajok, amelyek éppen fordítva aktívak, tehát inkább éjszaka táplálkoznak, nappal pedig pihennek. Ilyen például a jellemzően inkább szürkületi és éjjeli ragadozó, a süllő.
A kutatók folytatják a vizsgálatokat, és a jövőbeli eredményektől mélyebb ismereteket várnak arra vonatkozóan, milyen halak, mikor és miért tartózkodnak a partközeli élőhelyeken.

További megjelenések a témában:

hirado.hu - Feltérképezték a Duna halállományát - 2022-12-06

berek.hu - Idegenhonos halak a Dunában - Berek - 2022-12-06

index.hu - Idegenhonos halakat is találtak a Dunában - 2022-12-06

sokszinuvidek.24.hu - Idegenhonos halakat találtak a Dunában - 2022-12-07

magyarmezogazdasag.hu - Ezeket a halakat találták a kutatók a Dunában - 2022-12-07

greendex.hu - 2022.12.10. Az ÖK kutatói a Duna halállományát vizsgálták

tudomanyplaza.hu - Dunai halak - Part menti halászattal vizsgálták a dunai halállományt - 2022-12-07

Az ELKH Ökológiai Központ (ÖK) Vegetációökológiai Kutatócsoportjának munkatársai osztrák és amerikai kutatókkal közösen vizsgálták az erdőssztyeppek kialakulásáért felelős tényezőket. Magyarország természetes növényzetének jelentős részét erdőssztyepp képezi, míg tőlünk nyugatra ez az életközösség rendkívül ritka, csupán Ausztria és Csehország néhány pontján található meg. Az eredményeket összefoglaló publikáció a rangos Biological Rewiew tudományos szakfolyóiratban jelent meg.

A Közép-Európától egészen Oroszország távol-keleti részéig húzódó erdőssztyeppek öve átmenetet képez a zárt lombú erdőségek és a nyílt füves puszták között. Az erdőssztyepp a magasból nézve egy óriási mozaikhoz hasonlít, amelyet kisebb-nagyobb erdőfoltok alkotnak különféle gyepekkel. Magyarország természetes növényzetének jelentős részét erdőssztyepp képezi, míg tőlünk nyugatra ez az életközösség rendkívül ritka, csupán Ausztria és Csehország néhány pontján található meg. Az ökológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen tényezők felelősek az erdőssztyeppek kialakulásáért. Mi az oka annak, hogy Magyarországon nem zárt erdőket vagy füves területeket találunk, hanem e kettőnek a keverékét? A kérdésre egy magyar, amerikai és osztrák kutatókból álló nemzetközi csoport most először próbált meg részletes választ adni.

Az erdőssztyeppek létrejöttének megértéséhez a szakemberek egy szélsőségesen leegyszerűsített helyzetből indultak ki, amelyben a számos környezeti tényező közül csak az átlagos éghajlatot vették figyelembe. Enyhe éghajlati körülmények között, ahol bőséges a csapadék, és nincsenek hőmérsékleti szélsőségek – így Nyugat- és Észak-Európa jelentős részén is –, erdő alkotja a természetes növényzetet. Az eurázsiai kontinens belseje felé haladva fokozatosan csökken a csapadék mennyisége, és egyre nagyobb az éves hőmérsékleti ingadozás. Mindez kedvezőtlen az erdők számára, és egy kritikus ponton túl ellehetetleníti létezésüket, így itt a gyepek kerülnek előnybe. Az átlagos éghajlatot figyelembe véve tehát érthetővé válik, hogy a kontinens belseje felé haladva miért vált át az erdő gyepre, azonban a kettő mozaikjából álló életközösség létrejöttére mindez még nem ad magyarázatot.

Ezért a kutatás következő lépésében nemcsak az átlagos éghajlatot, hanem annak változatosságát is figyelembe vették. A szokatlanul csapadékos évek vagy évtizedek a fás növényzet terjedésének kedveznek, és magányos fák vagy akár kisebb facsoportok is megtelepedhetnek a gyepek belsejében. Ezzel szemben a szárazabb időszakok a gyepek számára előnyösebbek, és a kiszáradó fák helyét több helyen lágyszárú növényzet veheti át. Az éghajlat ingadozásának eredményeként tehát néha az erdők, néha a gyepek kerülnek előnybe, de egyik sem tud tartósan a másik fölé kerekedni, így kialakul a kettő keverékéből álló mozaik.

A valóság persze bonyolultabb ennél: az erdőssztyeppek kialakulásának vizsgálatakor az éghajlat mellett a domborzati tényezőket és a talajviszonyokat is fontos figyelembe venni. Az északra tekintő domb- és hegyoldalak mindig hűvösebbek, párásabbak, míg a délre néző lejtők több napsugárzást kapnak, melegebbek és szárazabbak. Mindennek ott van igazán nagy jelentősége, ahol az erdők és a gyepek elterjedésük határa közelében vannak: vagyis az erdőssztyepp-zónában. Az északi oldalakat itt általában erdők borítják, míg a délieken gyepek uralkodnak, azaz az egész tájat tekintve mozaik alakul ki. A mozaikos jelleget erősíti az is, hogy bizonyos talajtípusok inkább az erdőket, mások a gyepeket segítik. Az eredmény pedig az erdőssztyepp kialakulása.

Az erdők és gyepek arányát jelentősen befolyásolják még a tűzesetek és a legelő állatok is. Tűzesetek emberi közreműködés nélkül is kialakulhatnak, például villámlás következtében, de az ember is hosszú ideje alkalmazza a tüzet környezetének módosítására. Egy erős tűz a gyepeket alkotó lágyszárú növényeket és az erdőket alkotó fákat egyaránt elpusztíthatja. Jelentős különbség azonban, hogy a gyepek megújulása rövidebb időt vesz igénybe, hiszen a lágyszárú növényzet gyorsan, akár néhány hónap alatt helyreáll. A fák sokkal lassabb növekedése miatt viszont az erdő helyreállása évtizedekig, vagy akár évszázadokig is eltarthat. A tüzek tehát csökkenthetik az erdőborítást, és még ott is jelentős gyepfoltokat tudnak kialakítani, ahol az éghajlati viszonyok lehetővé tennék erdők létrejöttét.

Hasonlóan nagy jelentőségű a növényevő állatok hatása is. A füvek kiválóan alkalmazkodtak a legeléshez, és gyorsan újra kihajtanak. A fásszárúak esetében viszont a legelés sokszor végzetes: ha az állatok egy magoncot egymás után többször lelegelnek, akkor az elpusztulhat, vagy jobb esetben is nagyon lelassul a növekedése, és nem tud kifejlett fává válni. Az eurázsiai erdőssztyeppeket régebben vadlovak, vadszamarak, bölények, antilopok tömegei legelték. Többségüket mára kiirtotta vagy a kihalás közelébe hajszolta az emberiség. Helyüket részben haszonállatok, például juhok, kecskék, szarvasmarhák vették át. A legelő állatok az erdő-gyep arányt mindenütt jelentősen módosíthatják, de különösen fontos a szerepük az erdőssztyeppek viszonylag csapadékos északi és nyugati régióiban, így Magyarországon is.

Az erdőssztyeppek tartós fennmaradásában szerepet játszanak még azok a visszacsatolások, amelyek a meglévő mozaikos mintázatot stabilizálják. A gyepfoltok például aktívan ellenállnak a fásszárúak behatolásának, így próbálják megakadályozni, hogy a gyepek idővel erdőkké alakuljanak. Az erdők pedig úgy módosítják saját környezetüket, például a mikroklímát és a talajt, hogy az a fák túlélésének kedvezzen, míg a gyepek terjedését akadályozzák.

A fenti tényezők összessége több ezer éven keresztül biztosította az erdőssztyeppek fennmaradását, sajnos azonban ezek nagy része mára megsemmisült. Többségük a mezőgazdaság térhódításának esett áldozatul az elmúlt évszázadok során. A magyar erdőssztyeppek utolsó hírmondói is csupán apró védett területeken maradtak fenn. Az éghajlatváltozás, az inváziós fajok terjedése és az elhibázott fásítási programok új kihívást jelentenek az erdőssztyeppek számára. Megóvásukhoz elsőként szemléletváltásra van szükség. Magyarország jelentős részének természetes növényzetét erdők és gyepek mozaikja alkotja. Teljesen fátlan térségek kialakítása ugyanolyan helytelen és természetellenes, mint a túlzott mértékű fásítási törekvések. A feketefenyő, az akác és az amerikai eredetű nyárfák a magyar tájtól teljesen idegen, a hazai élővilághoz nem illeszkedő fajok. Felbecsülhetetlen természeti értékek mennek veszendőbe, amikor ősgyepeket ezekkel a fafajokkal ültetnek be. A legeltetés viszont egy több ezer éve tartó természetes folyamat továbbvitelének tekinthető, és térségünkben is komoly hagyománya van. Ezért a megfelelő módon végzett legeltetés az erdőssztyeppet nem károsítja, hanem éppen ellenkezőleg, kifejezetten kedvező hatással van a táji sokszínűségre és a biodiverzitásra. Az ökológiai ismeretek alkalmazásával talán még nem késő olyan eljárásokat találni, amelyek a jellegzetes magyar erdőssztyepp értékeinek megőrzése mellett teszik lehetővé a gazdasági hasznosítást.

További megjelenések a témában:

forestpress.hu - - Az erdők és gyepek Eurázsiában való együttélését vizsgálták 2022.12.23.

magyarmezogazdasag.hu - Nemzetközi együttműködésben vizsgálták az erdők és gyepek együttélését Eurázsiában az ELKH kutatói - 2022-12-22 14

berek.hu - 2022.12.22. - Erdőket, gyepeket vizsgálnak – Berek

greendex.hu - 2022.12.23. Az ÖK kutatói Eurázsia növényvilágát vizsgálják –

agrotrend.hu - Az ÖK kutatói nemzetközi együttműködésben vizsgálták az erdők és gyepek együttélését Eurázsiában - 2022-12-23

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai spanyol kutatókkal együttműködve a velencei-tavi tőkés récék ürülékmintáinak vizsgálata alapján megállapították, hogy a vízimadarak a tavaszi vándorlás során kulcsszerepet játszanak az európai szárazföldi növények elterjesztésében az északi szélességi körökre. A kacsák e létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatása hozzájárul a növények klímaváltozással szembeni ellenálló képességének erősítéséhez. A kutatás eredményeit bemutató publikáció a Global Ecology and Biogeography című rangos szakfolyóiratban jelent meg.

Régóta ismert, hogy a gyümölcsevő madarak, például a rigók és más énekesmadarak ürülékükkel szétszórják a bogyókból származó magvakat, ahogy az is, hogy a tőkés récékhez hasonló kacsák részt vesznek például a békaszőlőfajok (Potamogeton sp.) terjesztésében. A húsos terméssel nem rendelkező szárazföldi növényekről ugyanakkor eddig azt feltételezték, hogy a madarak révén nem terjednek. A mostani tanulmány azonban bemutatja, hogy a vízimadarak számos szárazföldi növény magjainak terjesztésében is kulcsfontosságú szerepet játszanak, különösen a tavaszi vonulás során, amikor észak felé, a költőterületekre tartanak. Ez a mozgás teszi lehetővé, hogy az éghajlat változással összhangban megváltozzon a növények elterjedése.

Mivel a bokrok és a fák az őszi vonulás idején teremnek, a gyümölcsevő madarak ekkor fogyasztják el és terjesztik a magokat, így északra szállításukban ezek a fajok kevésbé vesznek részt. A kacsák viszont tavasszal nem a növényekről szedik le a magvakat, hanem hónapokkal a termésérés után eszik meg azokat, különösen, amikor a tavi üledéket szűrve táplálkoznak. Az általuk terjesztett európai virágos növényeknek ráadásul nincs húsos termésük.

A kutatók egy éven keresztül minden hónapban mintát gyűjtöttek a Velencei-tó tőkés récéitől. A faj magyarországi állományairól ismert, hogy vándorlásuk során akár 2300 kilométert is megtehetnek a költő- és a telelőterületek között. A vizsgált időszakban a madarak tavasszal több növényfajt terjesztettek, mint más évszakokban, viszont télen nagyobb mennyiségű mag volt az ürülékükben. Emellett míg tavasszal a szárazföldi növények, addig más évszakokban a vízinövények magvai voltak túlsúlyban. Az ökológusok az általuk begyűjtött mintegy 600 ürülékmintában 5000-nél is több magot találtak, amelyek 40 százaléka a laboratóriumban később kicsírázott. A mintákban 35 különböző növényfajt azonosítottak, azonban a kacsák által Európában elterjesztett növények száma jelenleg 500 felett lehet.

A kutatók eddig úgy gondolták, hogy a legtöbb növényfaj legfeljebb néhány száz métert tud megtenni a madarak közreműködésével, ami nem lenne elég ahhoz, hogy lépést tartsanak az éghajlatváltozással. A mostani kutatás eredményei azonban rámutattak, hogy a tőkés récék vándorlásuk során több száz kilométerre is képesek eljuttatni a magokat. Ez a kacsák által nyújtott létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatás hozzájárul ahhoz, hogy az ökológiai rendszerek alkalmazkodni tudjanak a globális felmelegedéssel járó drasztikus változásokhoz.

Fotó:Simay Gábor

További megjelenések a témában:

hvg.hu - Nagyobb szerepük van a vízimadaraknak Európa növényzetének kialakításában, mint gondolták - 2022-11-30

qubit.hu - A vízimadarak vándorlása fontos szerepet játszik az európai szárazföldi növények terjesztésében - 2022-11-30

hirado.hu - A vízimadarak kulcsszerepet játszanak a szárazföldi növények elterjesztésében - 2022-11-30

magyarmezogazdasag.hu - A madarak vándorlásának eddig ismeretlen pozitív hatását fedezték fel - 2022-11-30

index.hu - Megvizsgálták a tőkés récék ürülékét, és rájöttek egy nagyon fontos dologra - 2022-11-30

origo.hu - Vízimadarak terjesztik a szárazföldi növényeket - 2022-11-30

telex.hu - Nagyobb szüksége van a vadkacsaürülékre a világnak, mint ahogy azt eddig gondolták - 2022-11-30

alternativenergia.hu - 2022.12.02. A vízimadarak kulcsszerepet játszanak a szárazföldi növények elterjesztésében

ng.24.hu - 2022.12.05. Vízimadarak szerepe az európai szárazföldi növények terjesztésében

magyarmezogazdasag.hu - 2022.12.09. A vízimadarak segítenek a növényeknek a klímaváltozás túlélésében

Magyar Nemzet - 2022.12.15. Magot exportálnak a tőkés récék

24.hu - Madarak segítenek a növényeknek túlélni a klímaváltozást - 2022.12.16.

Garamszegi László Zsolt, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutató-főigazgatója is részt vett a Milánói Egyetemmel közös kutatásban, amelyben a klímaváltozás hatásait vizsgálták a madarak költési szokásaira. Az ökológusok közel hétszáz madárfaj költési adatainak elemzése révén kimutatták, hogy a madarak évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban kezdik szaporodási tevékenységüket. E jelenség oka, hogy az éghajlatváltozás következtében egyre melegebbé válnak a tavaszok. Azonban nem minden madárfaj reagál egyformán, számos tényező befolyásolhatja az egyes fajok alkalmazkodási képességét a klímaváltozáshoz, ami felboríthatja az évmilliók alatt stabilizálódott ökológiai kapcsolatokat. A kutatás eredményeit bemutató publikáció a rangos Ecological Monographs szakfolyóiratban jelent meg.

A klímaváltozás miatt változik az évszakok időzítése, főképpen tavasszal: egyre korábban érkezik el hozzánk a meleg idő, egyre korábban ébred a természet a téli álmából. Ezt az átalakulást nemcsak az ember tapasztalja, de az élővilág is érzékeli. A növények korábban kezdenek virágozni, és e jelenség az ökoszisztémák táplálkozási hálózatait követve végiggyűrűzik a fajok ökológiai kapcsolatrendszerén. A növényeket fogyasztó állatoknak ugyanis alkalmazkodniuk kell az egyre korábban elérhető táplálékhoz, de a növényevőket követik az őket fogyasztó ragadozók is. Így mindent egybevéve erős kényszer alakul ki a láncolatban, hogy korábban kezdődjön a reprodukciós időszak.

Az Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem kutatóinak most megjelent közös tanulmányából kiderül, hogy e változások egyértelműen átalakítják sok száz világszerte honos madárfaj életét, hiszen ők is kénytelenek előrébb hozni a szaporodásukat. Az ornitológusok szerte a világon megfigyelték, hogy a tápláléknövények korábbi virágzásával párhuzamosan a költöző madarak is előbb érkeznek meg telelőhelyeikről, majd hamarabb párosodnak és költenek.

„Munkatársaimmal összesen 684 madárfajról gyűjtöttünk a költés időzítésére vonatkozó adatokat a szakirodalomból. Több mint 5500 különálló idősort találtunk arról, hogy a madarak az 1811 és 2018 közötti időszakban mikor érkeztek a költőhelyükre, mikor költöttek, és mikor indultak útnak ősszel – ismertette Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója, a kutatás magyar résztvevője. – Azt vizsgáltuk, hogy a költés korábbi kezdése mennyire általános a fajok között, és milyen különbségeket fedezhetünk fel a fajcsoportok viselkedése között.”

Az adatelemzésből egyértelműen kiderült, hogy a költés előbbre tolódása általános jelenség. Az eredmények azt mutatták, hogy a vizsgált fajok évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban kezdenek költeni. Azonban nem minden faj reagál egyformán: vannak olyanok, amelyeknek költési viselkedését kevésbé befolyásolja az éghajlat átalakulása, másokéra viszont nagyon erőteljes hatást gyakorol. A fajok megóvása szempontjából elengedhetetlen az ezeket a különbségeket meghatározó tényezők megértése. A kutatók megállapították, hogy a téli időszakot is Európában töltő rezidens madarak pontosabban tudják követni a növényzet – és ezáltal az elérhető táplálék – változásait, így e fajok költése még inkább előrébb tolódott az elmúlt évtizedekben, mint a vonuló fajoké.

„A vándorló fajok a telelőterületeiken a nappalok és az éjszakák hosszának változása alapján időzítik a hazaindulásuk időpontját, és ez szabja meg a költési területekre való érkezésük időpontját is. A nálunk telelő madarak ezzel szemben folyamatosan érzékelik a környezeti tényezők, többek között a táplálékeloszlás változásait, ezért finomabban tudják szabályozni a költésük kezdetét – tette hozzá Garamszegi László Zsolt. – Vannak olyan vándormadarak, amelyek egyre korábban indulnak vissza a telelőterületeikről, azonban ez nem tudatos döntés a részükről, hanem szelekciós folyamat. Az evolúció ugyanis azoknak az egyedeknek kedvez, amelyek korábban éreznek késztetést a visszaindulásra, hiszen így sikeresebben szaporodnak.”

A délen telelő madár tehát természetesen nem értesül arról, hogy a mérsékelt övi költőterületén megérkezésekor milyen táplálékbőség várható, aminek alapján dönthetne, hogy érdemes-e korábban indulnia, hogy másokat megelőzve kiaknázhassa a hamarabb kirügyező növények által kínált eleségbőséget. Ehelyett az evolúció itt is az egyedek közötti változatosságot használja ki: vannak olyan madarak, amelyek öröklött késztetéseik miatt kicsit korábban, mások később szoktak elindulni. Ha a költőterületen korábban köszönt be a tavasz, akkor a hamarabb indulók kerülnek előnybe. Így ők várhatóan sikeresebben fognak szaporodni, és a korai indulást kiváltó gének elterjednek a populációban. Így idővel a madarak többsége egyre hamarabb vág neki a hazaútnak.

Mivel a madarak szaporodási sikere, például a fiókák száma és azok túlélése nagyban függ a környezeti tényezőktől – például a táplálékellátottságtól –, és e tényezők a költési időszakon belül változnak, természetes módon hátrányba kerül az, aki a táplálékbőség csúcsáról lemarad. Ez a madár kevesebbet tud enni, rosszabb kondícióban lesz, amikor a tojásairól, illetve a fiókáiról kell gondoskodnia, és maguknak a fiókáknak sem jut annyi élelem. A madarak költésének eltolódása ugyanakkor nem csupán az ő életükben okoz változásokat.

A növényevő vagy generalista (mindenevő) fajok rugalmasabban alkalmazkodnak a táplálékforrások szezonális eloszlásához, így költési idejük kezdetét előrébb tudják hozni. Ez nem is meglepő, hiszen táplálkozási szokásaiknak köszönhetően ők hatékonyan találnak alternatív élelemforrást a szűkösebb kora tavaszi kínálatban is. Így ők nagyobb sikerrel tudják kiaknázni a hamarabb ébredő természet adta lehetőségeket. A specialista és a ragadozó életmódot folytató fajok viszont nem képesek olyan rugalmasan reagálni a természet változásaira. Ha az éghajlati változások miatt kevésbé férnek hozzá a megszokott táplálékukhoz, akkor ők nagyobb veszélybe kerülnek, mint a sokféle eleség közül választani képes generalisták.
Annak ellenére, hogy a madarak korai költéskezdése a klímaváltozásra adott általános válasznak tekinthető, ez nem jár együtt azzal, hogy a költési szezont korábban is fejezik be. Vagyis összességében megnyúlik a költési időszak, hiszen az éghajlat megváltozásával a hűvösebb klímájú vidékeken is egyre hosszabb ideig alkalmas számukra az időjárás.

Garamszegi László Zsolt tájékoztatása szerint: „Az ökoszisztémák táplálkozási hálózataiban minden fajnak alkalmazkodnia kell a többi faj és a környezeti tényezők változásaihoz. Az éghajlati átalakulásra először a növények reagálnak, majd ehhez alkalmazkodik az őket fogyasztó rovarközösség, illetve más növényevő állatok. E hatás ezután kaszkádszerűen végighalad a teljes táplálkozási hálózaton. Az előnybe kerülő fajok fogyasztói is előnybe kerülnek, miközben zsákmányaik megfogyatkozhatnak. Végső soron az egész ökoszisztéma működése átalakulhat, csakhogy a fajok eltérő mértékben képesek alkalmazkodni a megváltozott környezeti körülményekhez. Ez pedig zavart okozhat az egész rendszer működésében, így a korábban kialakult kapcsolatok ellehetetlenülhetnek, és új kapcsolatok alakulhatnak ki.”

Fotó: Laczi Miklós

Publikáció

hirado.hu - A klímaváltozás miatt egyre korábban költenek a madarak - 2022-11-23

További megjelenések a témában:

hvg.hu - Egyre korábban költenek a madarak, átalakulhat a teljes ökoszisztéma - 2022-11-23

origo.hu - A klímaváltozás miatt egyre korábban költenek a madarak - 2022-11-23

168.hu - Súlyos hatással van a madarakra a klímaváltozás - 2022-11-23

webradio.hu - A klímaváltozás miatt egyre korábban költenek a madarak - 2022-11-23

hang.hu - Egyre korábban költenek a madarak a klímaváltozás miatt - 2022-11-23

berek.hu - Klímaváltozás: a madarak költése is megváltozik - Berek - 2022-11-24

forestpress.hu - A klímaváltozás miatt egyre korábban költenek a madarak (MTI) - 2022-11-24

ng.24.hu - A klímaváltozás hatása a madarak költési viselkedésére - 2022-11-23

magyarmezogazdasag.hu - 2022.11.24. A klímaváltozás miatt egyre korábban költenek a madarak

greenfo.hu - A klímaváltozás átalakítja a teljes ökoszisztémát. Egyre korábban költenek a madarak - 2022-11-24

infostart.hu - 2022.11. 26. - Egyre korábban költenek a madarak a klímaváltozás miatt