Hírek

Báldi Andrást az Academia Europaea Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának vezetőjévé választották

Báldi Andrást az Ökológiai Kutatóközpont kutatóprofesszorát, az MTA levelező tagját választották a vezető európai kutatókat tömörítő Academia Europaea Élettudományi Osztálya Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának vezetőjévé.
Az 1988-ban alapított Academia Europaea (AE) (Európai Tudományos Akadémia), amely körülbelül 5 ezer tagot számlál, 83 Nobel-díjast is a soraiban tud. Az AE célkitűzései között szerepel az európai kutatások eredményeinek népszerűsítése és terjesztése, az interdiszciplináris és nemzetközi kutatási együttműködések támogatása, valamint a társadalom figyelmének felkeltése a tudományos eredmények hasznossága iránt.
„Az Academia Europaea a régi idők akadémiáira, »learned societies«-re hasonlít. Mindössze néhány fős stábja van, így bármi, amit csinál, az akadémia tagjaitól induló és általuk megvalósított tevékenységet jelent. Szemináriumok, konferenciák, szakértői munkák sora jelzi ezeket. Az Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekció az egyik legkisebb a maga 139 tagjával. Viszont összesen nyolc magyar kiválóság a tagja az ország több intézményéből” – mondta Báldi András az mta.hu-nak.
Báldi András megbízatása három évre szól 2023. január 1-jétől. Mint elmondta, megválasztásában szerepe lehetett egyrészt nemzetközi társaságok vezetésében szerzett tapasztalatainak, másrészt annak, hogy nem ismeretlen számára a tudomány és a szakpolitika közötti közvetítő szerep. Ez utóbbinak azért is van jelentősége, mert a szekció tagjainak egyik fő célja, hogy hasznos tanácsokkal segítsék az Európai Unió döntéshozóinak munkáját.
„Ennek érdekében célom a tagság kiegészítése a szakterület európai vezetőinek bevonásával – mondta. – A szakmai kiválóság mellett figyelembe vesszük a megfelelő egyensúly kialakítását is nemek, országok és diszciplínák között. Azaz nem mechanikusan a tudománymetriai adatok számítanak, hanem hogy a jelölt az adott helyzetében kiemelkedő-e.”
Báldi András szerint érezhető, hogy a klímaváltozás és a biodiverzitást fenyegető folyamatok miatt az általa művelt ökológia súlya erősödik mind a tudományos kutatásokban, mind a nemzetközi tudományos szervezeteken belül.
Példaként említette, hogy a davosi Világgazdasági Fórumra készült, Globális kockázatok című jelentésben a következő 10 évre becsült legnagyobb veszélyek közül 6 környezeti probléma, a klímaváltozás és a biodiverzitás pusztulása is szerepel köztük. „Az Academia Europaeán belül is megkezdődött egy olyan munkacsoport kialakítása, amely a környezeti fenntarthatóságot célozza meg.”

Forrás: mta.hu - Magyar akadémikus az Academia Europaea Organizmus- és Evolúcióbiológiai Szekciójának élén - 2023-01-24