Rólunk

Kutatóközpontunk fő feladata a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák magas színvonalú kutatása, beleértve a vízi és szárazföldi élővilágot. Központunk elsősorban ökológiai kutatásoknak ad otthont, de számos vizsgálatunk kapcsolódik a mező- és erdőgazdálkodás biodiverzitásra kifejtett hatásához, a hagyományos ökológiai tudáshoz vagy interdiszciplináris témákhoz.

Kutatóközpontunk 2012-ben alakult meg három intézet összeolvasztásával, majd 2019 nyarán létrejött az Evolúciótudományi Intézet. Nagy erővel dolgozunk az intézetek és a tudományágak integrálásán, hiszen egymástól elszigetelve nehéz a komplex környezeti kihívásokkal szembenézni. A kutatásokon túl elkötelezettek vagyunk a tudomány és társadalom közötti híd építésében, így részt veszünk európai uniós és globális szakpolitikák kidolgozásában.

Mivel a Kutatóközpont a legnagyobb ökológiai intézmény Magyarországon, feladatunk és felelősségünk egyrészt a nemzet tanácsadójának lenni különböző, a biodiverzitást és az élővilágot érintő kérdésekben, másrészt feladatunk, hogy támogassuk a magyar ökológia fejlődését. Hazai és nemzetközi rendezvényeket szervezünk, illetve biztosítunk otthont a számukra, részt veszünk az oktatásban és az ismeretterjesztésben.

Vezetőségünk és elérhetőségeink