Hírek

Fráter Erzsébet munkatársunk tiszteletbeli egyetemi docens címet kapott

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának Tanácsa Fráter Erzsébetnek, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert Rendszertani gyűjteménye vezetőjének nemrégiben tiszteletbeli docens címet adományozott.
Fráter Erzsébet 1998 óta dolgozik a Botanikus Kertben ebben a munkakörben. Gyűjteménykezelői munkáján kívül részt vesz a gyűjtemények fotódokumentálásában, gyarapításában és rendezésében, valamint a Botanikus Kert tudományos ismeretterjesztő és népszerűsítő tevékenységében. Számos országban járt különböző tanulmány- és gyűjtőutakon, melyek során felhalmozott tudását és tapasztalatait, a saját készítésű fényképekkel együtt oktatási és ismeretterjesztési tevékenységen keresztül osztja meg egyetemi hallgatókkal és a botanikus kerti helyszín adta lehetőségeket kihasználva a széles publikummal.
Több mint 150 ismeretterjesztő írását olvashatjuk különböző hazai folyóiratokban. 6 önálló könyve jelent meg növények kultúrtörténete témában. A Botanikus Kertben létrejött 4 tematikus tanséta létrehozásának kezdeményezője és mozgatórugója, melyek közül kiemelten is a Biblia növényei téma feldolgozása és népszerűsítése köthető nevéhez.

Szeretettel gratulálunk Munkatársunknak, és kívánunk sok erőt további gyümölcsöző munkájához!

Forrás: botanikuskert.hu