Média

Halálos csapda: kiirtjuk az élővilágot, hogy legyen mit ennünk

Riasztó mértékben pusztulnak a beporzó rovarok és a velük táplálkozó madarak is Európában, nagy részben a növényvédő szerek használata miatt. Évente 350 ezer tonna vegyszer kerül a földekre az EU-ban, ezt az unió a felére akarja csökkenteni. Az agrárvegyipari piacot uraló négy nagy cég azonban mindent megtesz, hogy ez ne így történjen. Ebben több ország kormányában, köztük Magyarországéban is politikai szövetségesekre találtak.
…„Ezek a földek ökológiai sivatagok lettek a peszticidek miatt” – mondta Báldi András, az Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoport-vezetője a traktor terepére utalva. A kutató két éve itt, a Kiskunságban kezdett kísérletbe a munkatársaival. Többhektárnyi korábbi szántón vadvirágos réteket hoztak létre, hogy megvizsgálják, mennyire éled újra a természet, illetve hogy a közeli földekre mekkora hatással van a beporzók, valamint az élővilág visszatérése. Az állatpusztulás mértéke ugyanis sokkoló Európában: a rovarok és a velük táplálkozó madarak száma is drámaian csökken. Akkor mi a megoldás?
..Batáry Péter ökológus németországi kutatásai során arra derített fényt, hogy fontos a kisparcellás rendszer az élővilág fenntartásában, mert ahol kis táblák vannak, ott közöttük van valami mezsgye. „Nemcsak a biogazdálkodó, hanem a konvencionális is használhat ilyen módszereket” – mondta a kutató, rámutatva, hogy nem fekete-fehér a biodiverzitás rombolása tekintetében, hogy valami konvencionális-e, vagy bio.
..A világszerte hagyományos ökológiai tudást kutató Molnár Zsolt sok példát hozott arra, hogy a modernizáció előtti technikákat használó közösségek Gyimestől Mongóliáig egy dologban nagyon hasonlítanak: nagyon figyelnek a tájra, és annak lehetőségei szerint gazdálkodnak benne. „Most megint abba az irányba fejlődik a mezőgazdaság, hogy ismét figyelemintenzív legyen, csak most már nem a helyi ember felügyeli, hanem technológiával próbáljuk. Nem jó az a kérdés, hogy hagyományos módon termeljünk élelmiszert vagy a mai destruktív ipari módon, hanem ebből tovább kéne lépni” – mondta a kutató.

telex.hu

További megjelenések a témában:

hirklikk.hu - Halálos csapda: kiirtjuk az élővilágot