
2003-ban végzett mérnök-fizikusként a BME-n, doktori fokozatát 2010-ben szerezte az ELTE-n biológiai fizikából. Két évet dolgozott a Semmelweis Egyetemen, majd 8 évet az ELTE Biológiai Intézetében működő elméleti evolúcióbiológiai MTA-ELTE kutatócsoportban. Eközben négy évig a Parmenides Foundation (München), valamint fél évig a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (IASK) vendégkutatója volt. 2017 óta az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, az Evolúciótudományi Intézet megalakulása óta a Darwini Neurodinamika Kutatócsoport vezetője. Fő kutatási területe az elméleti evolúcióbiológia, különös tekintettel az élet eredetére, az evolúció komplexitásnövelő folyamataira, a neurális hálózatokon működő evolúciós dinamikákra. Emellett foglalkozik elméleti ökológiával és a biológia előtti (kémiai) evolúció problémáival. Tanít az ELTE-n, illetve fizikából középiskolati tehetséggondozást végez.