Média

Itt járt Robin

A hód őshonos a Kárpát-medencében, de mivel vadászták, illetve zsugorodott az élettere, több mint száz évre eltűnt. A kilencvenes évek végén visszaszivárgott, telepítették is. Most van, ahol engedélyt adnak a gyérítésére, máshol viszont többhektáros vizes élőhely kialakításában segít.

A Bács-Kiskun megyei sajtó arról számolt be, hogy jelentős mennyiségű kárt okoztak a hódok a szikrai Holt-Tiszán, az Alpári-holtágnál és a lakiteleki Tőzegbányánál. A hódok megrágják, ki is döntik a part menti tíz-húsz éves fákat, amelyeket a horgászegyesület azért ültetett, hogy árnyékolják a horgászhelyeket. A károk miatt a tiszaalpári önkormányzat kérelmezte a hódok gyérítését. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság friss jogszabály alapján megadta az engedélyt olyan kikötésekkel, hogy tíznél több hódot nem szabad lelőni, a hódgyérítést március 15-ig be kell fejezni, és „kizárólag az az egyed lőhető ki, amelyik az élettevékenységével a kérelmező dokumentált adatai szerint akadályozza, illetve veszélyezteti a természetvédelmi érdeket is szolgáló tevékenység (őshonos, idős fák védelme) eredményességét”. Az engedélyezett tízből négyet már decemberben lelőttek, az elsőből pörköltet főztek. Aki evett belőle, azt mondta, a hús íze a borjúéhoz vagy a bárányéhoz hasonlít.
Az eurázsiai hód (Castor fiber) 1854-ig folyamatosan jelen volt Magyarországon: akkor Ács mellett, a Concó-pataknál látták az utolsó példányt. A 20. század 90-es éveiben ismét észlelték néhány helyen, Ausztria és Horvátország irányából tértek vissza hozzánk. A Szigetközben már stabil állománya élt, amikor a WWF Magyarország 1996-ban Gemencen elindította visszatelepítési programját. Az ezredfordulón folytatta a Hanságban, majd a Tiszán, a Dráván, és 2008-ban Tiszatarjánban fejezte be a munkát a természetvédő szervezet. Összesen 234, Bajorországból származó hódot engedett szabadon.
A hód azonban egy „ökoszisztéma-mérnök faj”, amely alakítja a környezetét. Az ebből származó konfliktusokról a WWF Magyarország munkatársa, Samu Andrea környezetkutató azt mondta, hogy Nyugat-Európában mihelyt megszűnt a kereslet a hódprém iránt, megszülettek az első védelmi intézkedések, és elkezdődött a visszatelepítés is. Hamarabb megtapasztalták, hogyan lehet együtt élni ezzel a fajjal. A WWF Magyarország egy ideig szervezett tájékoztató rendezvényeket, segítve a konfliktushelyzetek megoldását. Lefordították magyarra a hódkezelés kézikönyvét is, de a segítségre nem nagyon tapasztaltak fogadókészséget (lásd: Kiemelt közérdekről nem beszélhetünk, Magyar Narancs, 2021. március 25.).
Mocsarak, gabonakörök „Azok az életközösségek, amelyekből a hód eltűnt, még mindig megvannak, még ha történtek is bennük változások. Az egy-egy területről eltűnt fajok visszatelepítése sok szempontból hasznos és erkölcsi kötelességünk is. Annak érdekében, hogy kevesebb legyen a konfliktus, ebben a munkában nem hűbelebalázs módjára született döntésekre, hanem párbeszéden alapuló, hosszú távú stratégiára van szükség” – mondja Kelemen András. A Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszékének adjunktusa arra is emlékeztet, hogy amikor a hód eltűnt Magyarországról, nem a mezopredátorok – róka, aranysakál – álltak a tápláléklánc csúcsán: sokkal elterjedtebbek voltak a nagy testű ragadozók, mint a farkas, amely hozzájárulhatott a hódpopuláció szabályozásához. Emellett az Alföld ma csontszáraz részei – mint a Duna–Tisza közi Homokhátság – akkor még tele voltak kisebb-nagyobb tavakkal. Több mint egy éve Kelet-Ukrajnában, a Donyec folyó mentén kialakult homokvidéken, ahol most háború van, Kelemen András látott egy ezer négyzetméteresnél is kisebb buckaközi lapost tóval, hódvárral. Ilyenek lehettek nálunk is azokon a helyeken, ahol most épp az elsivatagosodás a legnagyobb gond. Az alföldi erdők puhafaállományának, amelyet most a hódoktól félteni lehet, százötven éve sokkal kisebb gazdasági jelentősége volt. Ami most történik – sokakat érintő folyamat zajlik a természetben nem az ember, hanem egy védett állat jóvoltából – tanulságos, mert előbb-utóbb kialakulnak mindenütt azok a módszerek, amelyek minimalizálják vagy megszüntetik a problémát. Ezek közül csak az egyik az úgynevezett gyérítés. Az ökológus szerint nagyon jó, hogy ezt csak a természetvédelmi hatóság engedélyezheti, és a vadászok csupán végrehajtók.
A történtekből a természetvédők, ökológusok is tanultak. Most már határozottan cáfolják azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy az eurázsiai hód nem épít gátat. „A Wikipédián is szerepelt téves információ ezzel kapcsolatban – mondja a Magyar Narancsnak Juhász Erika ökológus, hódkutató, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa –, ez a hiedelem valószínűleg egy oroszországi kutatásra vezethető vissza. Több évtizeddel ezelőtt orosz kutatók közölték egy tanulmányban azt, hogy az eurázsiai hód kevésbé hajlamos a gátépítésre, mint a kanadai hód. Náluk mindkét faj jelen van, lehetett alkalmuk az összehasonlításra. Erre a cikkre más kutatók hivatkoztak később, a sajtóban is elterjedt ez a megállapítás. Egyes fórumok pedig ferdítve vették át az információt, és sok helyen megjelent az interneten az állítás, hogy az Európában őshonos faj egyáltalán nem épít gátat.
Ebből adódik az az alapjaiban téves elgondolás, hogy a magyarországi hódgátakat kanadai hódok építik. Kanadai hód nem él hazánkban. Mindeközben újabb vizsgálatok azt mutatták ki, hogy nem is igazán különbözik a két faj gátépítési hajlandósága. Az ember napjainkra jelentősen átalakította a vízparti területeket. Faültetvények kísérik a medret, gyakran a partszegélyig húzódik a szántóföld, sok helyen a patakok egykori árterületét is beépítették. Előfordul, hogy a hód olyan területet vesz birtokba, ahol gazdálkodnak vagy épületek vannak. Az sem jó, ha az árvízvédelmi töltésbe fúr kotorékot, vagy a híd lábához épít gátat. Hódrágás általában a tíz-húsz méter széles vízparti sávban jelentkezik. Igaz, a nyárfák kedvéért hajlandó messzebbre elmenni. Ha pedig a víz szomszédságában kukoricaföld van, kialakít egy diszkrét csapát, azon bemegy, aztán beljebb kör alakban kezdi letermelni a kukoricát. Mondhatni, gabonaköröket készít. Érdemes megjegyezni, hogy a hód taposási kárt nem okoz, ellentétben a szarvassal vagy a vaddisznóval.” A tiszaalpári esetről a hódkutató elmondta, a horgászhelyek melletti árnyékadó fákat inkább a törzsek egyedi körülkerítésével lehet megvédeni a hódrágástól. Ez hosszú távú megoldás. A gyérítésről ugyanez nem mondható el, mert a jelenlegi hódállományt figyelembe véve ugyanazt az élőhelyet idővel másik hódcsalád is megtalálhatja.
A békák és a darvak örülnek „Meg kell említeni – folytatja Juhász Erika –, néhány természetvédelmi szempontból is problémás jelenséget. A fűz- és nyárfák fontos növényei az ártereknek. A Tisza hullámterében azonban a folyószabályozás nyomán olyan hidrológiai viszonyok alakultak ki, amelyek mellett e fajok természetes felújulása, sarjadása sok esetben nem biztosított. A hód a füzeket is, a nyárfákat is szereti, és mivel ezek a fák természetes úton gyakran már nem pótlódnak, a helyüket gyalogakác, amerikai kőris, zöld juhar foglalhatja el. Ez a kicserélődés a hód nélkül is zajlik, a rágás azonban gyorsíthatja a folyamatot. Egy másik jelenség, hogy a hódgátak révén lassabb folyású szakaszok alakulnak ki, amelyek nem kedveznek olyan állatfajoknak, amelyeknek lételeme az addigi gyors áramlás. A mérleg másik serpenyőjében azonban számos értékes hódhatás van: ez az állat valóságos élőhely-rekonstrukciókat hajt végre. Ezt a témát is átfogóan vizsgáljuk.” A kutatók azt tanulmányozzák, hogy a hód hogyan hoz létre a gátak révén nagy kiterjedésű mocsarakat, tehát vizes élőhelyeket, amelyeken azután sok más élőlény talál otthonra, számos védett, fokozottan védett faj is. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság területén a helyi természetvédők egy hód által létesített vizes élőhelyen költő darupárt figyeltek meg, amire a 20. század eleje óta csupán második alkalommal volt példa Magyarországon. „A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság belekezdett egy vízmegtartást szolgáló projektbe, ehhez »csatlakozott« a hód is” – számol be Juhász Erika. „Most az látszik, hogy az állat ügyködése nagyobb mértékben járult hozzá a jelenlegi látkép kialakulásához, mint az emberé. Ez egy sikeres együttműködés, egy közel kétszáz hektáros terület került ismét természetközeli állapotba, heterogén élőhely lett belőle. Kelemen Andrással közös kutatásunkban vizsgálni kezdtük azt is, hogyan változott a növénytömeg és a növényzet tápértéke az elöntés hatására. Feltételezzük, hogy az időszakos vízborítottság jótékony hatással lehet a kaszálórétekre.” A hód, megtalálva a régi medreket, laposokat, ismét elöntött területet hoz létre. Ilyenkor jellemzően az egykori természetes állapothoz hasonló viszonyok alakulnak ki. Ha egy szántóföld kerül víz alá, annak tulajdonosa nyilván nem örül. Ha viszont csak a szántó szomszédságában van ez a terület, annak kedvező hatása lesz a szántóra is, mert a mocsár „vízpufferként” működve nem hagyja könnyen kiszáradni a környezetét. A hód tevékenységébe beavatkozni nagy felelősség a kutatók szerint, legyen szó akár gyérítésről, akár gátak elbontásáról. Egyes esetekben, főként, ha veszélyes helyzetet kell elhárítani, valóban fontos lehetőséget biztosítani erre, más esetekben viszont nagy kárt okozhat ezzel az ember. Hódokat befogni, elpusztítani, gátépítésükbe beavatkozni kizárólag a természetvédelmi hatóság engedélyével lehet. „Egy ilyen hód által elárasztott területen, amely más kétéltűfajok mellett a ritka gyepi békáknak is szaporodóhelyet jelentett, herpetológiai felmérés közben belesétáltunk egy ebihalrajba” – mondja Juhász Erika, utalva Vági Balázzsal, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak a debreceni egyetemen dolgozó kutatójával végzett munkájára. „Próbáltuk megbecsülni, hány példány lehet, és 100 négyzetméteren 200 ezer példányt becsültünk. Barna varangyok voltak. Ennek a békának a pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 10 ezer forint egyedenként. Kétmilliárd forint úszkált ott a lábunk körül a kétéltűek életmódja szempontjából ideális, sekély, halmentes állóvízben. Ha ott akkor lebontjuk a hódgátat, ekkora értéket engedünk a lefolyóba. Munkatársaimmal nem csak a terepen végzünk kutatást, de interjúkat is készítettünk természetvédelmi szakemberekkel, hogy jobban megérthessük a tapasztalt jelenségeket. Ugyanígy kíváncsiak vagyunk mindenki más véleményére, észrevételére. Az Ökológiai Kutatóközpont Közcélú Monitoring Programjának keretében közösségi adatgyűjtést végzünk. HódTérkép – a hodterkep.hu címen megtalálható – projektünkben a lakosság hódokkal kapcsolatos megfigyeléseit, tapasztalatait és véleményeit gyűjtjük. Bárki segítheti a kutatómunkánkat azzal, hogy a megfigyeléseit feltölti ide.”

Magyar Narancs - Itt járt Robin - 2023-02-14

További megjelenések a témában:

telex.hu -30 éve betelepítették a hódokat, ma pörköltet főznek belőlük - 2023-03-01

magyarnarancs.hu - Pörköltet főztek a Tiszaalpárnál lelőtt hód húsából - 2023-03-20