Kutatócsoportok

Nagy Evolúciós Átmenetek Kutatócsoport

A kutatócsoport vezetője:

kutató professzor

A kutatócsoport tagjai:

Czárán Tamás, az MTA doktora

tudományos tanácsadó

Czégel Dániel

tudományos segédmunkatárs

Csillag Márton

tudományos segédmunkatárs

Könnyű Balázs, PhD

tudományos munkatárs

Kun Ádám, PhD

tudományos főmunkatárs

Paczkó Mátyás, PhD-hallgató

Podani János, az MTA tagja

kutató professzor

Mauro Santos

kutató professzor

Szánthó Lénárd

tudományos segédmunkatárs

Szöllősi Gergely, PhD

tudományos főmunkatárs

Szilágyi András, PhD

igazgató, Evolúciótudományi Intézet tudományos főmunkatárs

Vörös Dániel, PhD-hallgató

A kutatócsoport tevékenysége:

Semmi nem támasztja alá elméleti szempontból hitelesen azt a feltevést, hogy az evolúció során a leszármazási vonalak komplexitása szükségszerűen növekszik. Mégis azt látjuk, hogy az eukarióta sejtek bonyolultabbak, mint a prokarióták, a növények és az állatok komplexebbek, mint a protisták; a példák sorát még sokáig folytathatnánk. A törzsfán felfelé haladva a komplexitás nyilvánvaló növekedése egy sor nagy evolúciós átmenet eredménye. Ezek az átmenetek az információ tárolásában és örökítésében történt gyökeres változásokkal jártak. A nagy evolúciós átmenetekkel foglalkozó, Maynard Smith és Szathmáry munkái által inspirált terjedelmes szakirodalom jelentősen továbbfejlesztette az elméletet az elmúlt negyedszázadban, de továbbra is érvényes a két fő releváns dimenzió: az információs rendszerek evolúciójának, illetve az egyed-szintek közötti átmenetnek a magyarázata. A fontosabb előrelépések egyik példája e téren a fraternális és az egalitariánus átmenetek koncepciója, amely az alacsonyabb szintű elemek közötti hasonlóságon, illetve különbözőségen alapul. Jelentős magyarázó erővel bír a többszintű szelekció fogalma, mely egy átmenet során egyre inkább a kollektívumok szerepét helyezi a kutatás fókuszába. Az átmenetek három fázisra oszthatók; ezek a magasabb szintű egységek keletkezése, fenntartása és transzformációja (további, szinten belüli evolúciója). Ez a felosztás tette lehetővé, hogy a nagy evolúciós átmenetek listáját a korábbi, kissé “fejnehéz” állapothoz képest két tétellel rövidítsük. Az átmenet után a kiindulási egységek szoros együttműködésben állnak, és köztük a valós konfliktusok minimalizálódnak. Az átmenetek némelyike lehet rekurzív (ahogyan a plasztiszok és a soksejtűség esetében történt), és lehet korlátozott hatású is (mely esetben az átmenet a nagy átmenetek sajátságait mutatja, azok kiterjedt filogenetikai hatása nélkül, mint a nagy és a kis sejtmag kialakulása a csillósoknál). A nagy átmenetek során új szaporodási egységek jönnek létre; ezek fennmaradása a reprodukció hűségén múlik (a puszta replikációval ellentétben).

Az Evolúciótudományi Intézet a nagy átmenetek közül az alábbiakkal foglalkozik részletesebben: átmenet a kémiából a biológiába (molekuláris replikátorok és térbeli struktúrák, a korai anyagcsere és a kromoszómák evolúciója), az eukarióták kialakulása (különös tekintettel a mitokondrium evolúciójára), általános replikátorelmélet (a molekuláktól a mémekig), az információkezelő alrendszerek (immun- és idegrendszerek) evolúciós eredete és dinamikája, valamint a biológiai funkciójú nyelvhasználat kialakulásának ökológiai-evolúciós háttere (hominidákban és robotokban).