A Kiskunságban megjelentek a kaktuszok, Debrecen környékéről a féléves átlagos csapadékmennyiség fele hiányzik, kiszáradófélben a Nagyerdő matuzsálemi tölgyei – sorolja az alföldi sivatagosodás jeleit Lukács Balázs biológus, ökológus. Az Ökológiai Kutatóközpont főmunkatársa, két évvel ezelőtti nagy hatású riportunk főszereplője szerint viszont a solymári és jászsági vízhiánynak a klímaváltozáshoz nincs köze. Mi történik a Kárpát-medence „víztesteivel”? Mit tehetünk a kiszáradások ellen? Podcast a legfontosabb ökológiai kérdésekről. Kérdez: Borbás Barna, Stumpf András.
Lukács Balázs: Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján látható, 1901-től napjainkig tartó idősor már elég robusztus, abból már lehet következtetéseket levonni. Az ottani trendvonal folyamatosan csökkenő csapadékot mutat. A hőmérsékletet is nézni kell: ugyanilyen szépen lassan, de folyamatosan emelkedik. Magyarországon olyan 500 és 750 milliméter az éves csapadékmennyiség, tájegységtől függően. Annak idején, általános iskolás koromban ezt úgy tanultuk, hogy a csapadék nagy része május-június-júliusban hullik, plusz van még a téli csapadék, hó formájában. Na, ez kezd teljesen felborulni. Már áprilistól májusig aszályos időszakok vannak, aztán jönnek ezek a júniusi nagy viharok, amikor őrületes mennyiségű csapadék van. Minél gyorsabban folyik le a víz, annál kisebb esélye van, hogy mondjuk a patakmederből a talajvízbe elszivárogjon. Összefoglalva: ezek mind annak a jelei, hogy a klímaváltozás erősen hat az Alföldre. De számít az emberi tevékenység is. Magyarországon a Kárpát-medencében nagyon régóta zajlik vízszabályozás. A természetes vízfolyásainkat elég erőteljesen csatornásítottuk: régen, amikor sok volt a csapadék, az volt a cél, hogy minél gyorsabban vezessük le a vizeket. Most inkább az lenne a cél, hogy a ritkábban, de nagyobb mennyiségben érkező vizeket valahogy tartsuk meg.

Forrás: Válaszonline - Podcast