Több mint kétszáz kutató részvételével rendezik meg a hazai ökológusok legnagyobb kongresszusát Vácott

A Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete (MÖTE) és az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) augusztus 24. és 26. között rendezi meg a 12. Magyar Ökológus Kongresszust, amelynek helyszínét a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola biztosítja. A hazai ökológusok legfontosabb, háromévente megrendezett kongresszusán a kutatók bemutathatják legújabb tudományos eredményeiket, megvitathatják a szakmai problémákat, továbbá hasznos kapcsolatokat alakíthatnak ki.

Az idei kongresszusra több mint kétszáz ökológuskutató regisztrált, elsősorban az egyetemek és a kutatóintézetek műhelyeiből, továbbá az eseményen részt vesznek az ökológiai ismereteket alkalmazó intézmények – minisztériumok, nemzetipark-igazgatóságok, civil szervezetek – kutatói is. A háromnapos rendezvényen öt plenáris és 108 szekció-előadás hangzik el, 76 kutatást pedig poszter formájában mutatnak be a résztvevők.

A három teremben párhuzamosan zajló szekcióülések egy részében az ökológia alapkérdéseivel foglalkozó témák szerepelnek, többek között a társulások szerveződése, a közösségi ökológia, a vegetációdinamika, a populációbiológia, a viselkedésökológia, a tájökológia, a molekuláris ökológia, az ökoszisztémák működése vagy az ökofiziológia. Más szekciók a globális problémákhoz kapcsolódó alkalmazott ökológiai kutatások témaköreit gyűjtik össze, mint például a gyep- és erdőkezelés ökológiai hatásai, a városokban zajló ökológiai folyamatok, a klímaváltozás és az invázió hatásai, a természetvédelmi területek tervezése és kezelése, illetve az ökológia és a társadalomtudományok kapcsolódási pontjai. A plenáris előadások a tájökológia, a viselkedésökológia, a vegetációtudomány és az ökológiai modellezés tárgyköreibe nyújtanak betekintést. A szakmai programokon túl a MÖTE megtartja ünnepi közgyűlését is, ahol díjazzák a legkiválóbb szenior és junior kutatókat.

Mivel az ökológuskutatók által vizsgált kérdéseket – mint a klímaváltozás és a fenntarthatóság témaköre – nagy társadalmi érdeklődés kíséri, a szervezők a sajtó képviselőit is szívesen várják a konferenciára, ahol választ kaphatnak a kutatóktól a hazai ökológiára vonatkozó általános kérdésekre. Emellett meghallgathatják az előadásokat, megtekinthetik a posztereket vagy interjút készíthetnek egy-egy széles érdeklődésre számot tartó kutatás előadójával.

A részletes program megtalálható a rendezvény honlapján.

elkh.org