Láthatóvá tett horrorvilág: Édesvízi gerinctelenek

Az Édesvízi gerinctelenek a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon 2. díjat nyert a Kárpát–medence természeti értékei – Rövidfilmek szekcióban. Egyúttal a film 16 éves rendezője, Kriska Ferenc, Farkas Péterrel megosztva elnyerte az MMA által alapított, kiemelkedő fiatal alkotóknak járó Fekete István-díjat.

A film szakértő-szövegírója és operatőre Kriska György, az ELKH Vízi Ökológiai Intézet tudományos tanácsadója, az ELTE Biológiai Intézet docense, aki az édesvízi gerinctelen állatokkal foglalkozik. Róluk írta eddigi legsikeresebb könyvét, az Édesvízi gerinctelen állatok határozót, amely angolul és németül is megjelent.

Az édesvízi gerinctelenek életciklusuk legalább egy részét folyóban, patakban, tavakban töltik, az édesvízi ökoszisztéma és táplálékhálózat fontos részét képezik. Létfontosságú szerepet játszanak vizünk minőségének fenntartásában; segítenek lebontani a holt szerves anyagokat, és táplálékforrást nyújtanak a halaknak, madaraknak és emlősöknek. Világukba nem könnyű betekinteni, holott a vízben több millió éve ugyanaz a különös csodavilág honol.

Kriska Györgyöt a filmes ismeretterjesztés pályája kezdetétől vonzza, első filmjei főként középiskolásoknak készült oktatófilmek voltak. Gödöllőn 2017-ben végzett az első helyen dokumentumfilm kategóriában a kérészekkel kapcsolatos kutatásait bemutató A dunavirág mentőakció. Óriási sikert aratott első önálló természetfilmje, A Vízipók tényleg csodapók!, amelyben a mindenki által ismert rajzfilm főszereplőjének életét mutatta be a valóságban, több éven át fényképezve az otthonában létrehozott búvárpók-tenyészet életét. A film 2019-ben megkapta a legjobb természetfilmnek járó díjat.

elte.hu