Média

Pénteken lesz a dunai kérészek rajzása

A nyár nagy természeti eseménye a dunavirágzás, azaz a dunai kérészek rajzása. Ebből az alkalomból rendez fesztivált a Dunakanyarkult, a Duna–Ipoly Nemzeti Park és a Verőcei Művelődési Ház. A Dunavirág ünnep szeptember 3-án, 10-től 21 óráig Verőcén, a művelődési házban és a Duna-parton kulturális programokkal és természetfigyelő élményekkel várja a felnőtteket és gyerekeket.
A tiszai kérész ismertebb a dunai társánál, hiszen a Dunán negyven évig nem jelentkeztek ezek a tűnékeny rovarok. Csak 2012 óta figyelhető meg újra a kérészek násztánca a Dunakanyarban, miután a bécsi szennyvíztisztító üzemet modernizálták. Idén korábban, látványosan indult a rajzás.
Az élőhelyen kívül a dunavirág és tiszavirág több vonásban eltér. A dunavirág fejlődése rövidebb, a kifejlett kérész kisebb és fehér. Azonos azonban a látványos rajzás: a lárvák felúsznak a vízfelszínre, vedlenek, és szárnyas rovarrá változnak, párzanak, majd a nőstények néhány kilométert repülnek folyásiránnyal szemben a folyó fölött, lerakják petéiket a vízbe, és elpusztulnak.
A művelődési házban többször vetítik Kriska György és Kriska Ferenc A dunavirágrejtély című filmjét, mely annak ered nyomába, hogy mi lehet az a titokzatos jel, amely egyszerre indítja be többmilliónyi kérész kirepülését az esti órákban. Kriska György hidrobiológus (ELTE, MTA) előadást is tart a helyszínen. Potyó Imre természetfotós előadása is hallható lesz, akinek Dunavirágzás a természetfotós objektívén keresztül címmel kiállítása is nyílik. A közvetlenebb ökológiai vonalat Soltész Zoltán (Ökológiai Kutatóközpont) előadása képviseli Mit irtunk mi? Szúnyogok és dunavirágok címmel. A hajók világába pedig Sevcsik András előadása vezet be. A zsűritagok – Győrffy Ákos, Makáry Sebestyén, Végh Attila – megválasztják majd a dunavirágzás poétáját is az előre beküldött versek szerzői közül.

magyarnemzet.hu