Projektek

Vízimadár útikalauz stopposoknak: a magterjedés hatékonysága

Megvalósítás alatt lévő/Futó projekt

Azonosítószám: FK138698
Témavezető: Lovas-Kiss Ádám
Tervezett futamidő: 2021-2025
Támogatás összege: 39.988.000 Ft
Támogatók: NKFIH
Program: OTKA

Összefoglaló:

A vízimadarak többféle szempontból is fontosak az emberek számára. Kedveltek például a vadászatban (értékes vadhús) és a turizmus is épít rájuk (madár megfigyelések, madarász táborok). Ezeken felül a vízimadarak fontosak még különböző vizes élőhelyek összekötésében is, mivel a vándorlásuk során segítik más fajoknak egyik helyről a másikra jutását, terjedését, így jelentősen befolyásolják, hogy pl. egy tóban milyen növények és állatok éljenek. A növényfajok esetében ezt úgy érik el, hogy elfogyasztják a magvakat az egyik területen, onnan elrepülnek, miközben a magok a tápcsatornájukban „utaznak”, végül egy másik területen az ürülékükkel a környezetbe kerülő ép magvak kicsírázhatnak. Magáról a folyamatról, azonban jelenleg csak nagyon keveset tudunk, pedig annak fontos természetvédelmi és környezetgazdálkodási jelentősége van. A klímaváltozás számos faj jelenlegi elterjedési területét befolyásolja, veszélyezteti. A növények a kedvezőtlen éghajlatú területekről a vízimadarak, mint szállítók segítségével képesek lehetnek más, kedvezőbb adottságú helyekre eljutni, ezáltal sok fajt menthetnek meg a potenciális kihalástól. Az ilyen témájú kutatások hiányában jelenleg azt sem tudjuk, hogy a vízimadarak hoznak, illetve visznek-e magukkal idegenhonos növényfajokat, amelyek jelentős gazdasági problémákat is jelenthetnek. Ezen kérdések megválaszolására több terepi kísérletet tervezünk megvalósítani. A kutatási eredmények ismeretében sokkal hatékonyabb élőhely rekonstrukciós terveket készíthetünk, felkészülhetünk az egyes növényfajok különböző klímaváltozási reakcióira, illetve hatékonyabban kontrollálhatjuk az idegenhonos növényfajok megjelenését is.