Hírek

Az ember a dögök mellől indulva vált a Föld beszélő urává

Nem új elmélet, hogy az emberi nyelv csírájának, a protonyelvnek a kialakulása a dögevéshez kapcsolódik, de eddig nem született olyan tanulmány, ami ennek erős valószínűségét igazolta volna. Az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének kutatói egy számítógépes szimuláción alapuló evolúciós modell alapján jutottak arra, hogy kétmillió évvel ezelőtt a dögevés indíthatta el az emberősöket a tudatos kommunikáció és kooperáció felé.
A mai ember, a Homo sapiens sapiens nagyjából háromszázezer évvel ezelőtt alakulhatott ki, de már a kétmillió évvel ezelőtt él emberelőd, a Homo erectus is képes lehetett korlátozott mértékű kommunikációra. De mi sarkallhatta arra, hogy beszéljen, ha addig jól elvolt anélkül is? A feltételezések szerint egy környezeti sokkhatás.
„Emberelődeink kelet-afrikai elterjedési területén földtörténeti szempontból nagyon gyorsan fordult hidegebbre a klíma, és a növényi tápanyag (bogyók és gyümölcsök) mennyisége erősen lecsökkent. Ehhez a hirtelen éghajlatváltozáshoz kellett alkalmazkodnia az erectusnak, és át kellett állnia egy másik diétára, a húsevésre. Számára ez azért volt embert próbáló forgatókönyv, mert meg kellett tanulnia a kooperációt. Amikor növényevő volt, akkor, kis túlzással, ha nem aludt, bokorról bokorra járt és gyűjtögetett. A gyűjtögetés egyéni cselekvés volt, nem igényelt kommunikációt, így nem volt meg ennek kialakulásának az evolúciós kényszere. Az evolúció nem tűri a presztízsberuházásokat, nem épít egy falu mellé háromsávos autópályát, ha arra nincs szüksége. Ha egy képesség nem nyereséges, például energetikai szempontból, akkor nem fog megjelenni, illetve fennmaradni” – mondta a Telexnek Szilágyi András, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének igazgatója.

A Homo erectus korszakában nagy mennyiségben elérhetők voltak nagyobb testű állatok tetemei, de az emberős nem tehette meg, hogy a talált dögöt csak úgy hazavonszolja. A dög nemcsak az erectusok diétájában szerepelt, más, veszélyes ragadozók is ugyanerre a zsákmányra pályáztak. Míg az állatoknak várniuk kellett arra, hogy valamelyest oszlásnak induljanak a tetemek, addig a Homo erectusok rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyekkel képesek voltak megbontani a friss dögöt, így ők hamarabb juthattak a húshoz, bár a többi ragadozó miatt ez igen veszélyes vállalkozás volt.
„Hogy sikeresebbek legyenek, szükség volt a kooperációra és ezzel együtt a kommunikációra. El kellett mondani, hol van a táplálék, mennyire veszélyes a megszerzése, és mekkora csoport kéne a megszerzésére. A protonyelvet használó csoportok hatékonyabbak voltak az élelemszerzésben, és ez fitneszbeli előnyöket is adott” – mondta Szilágyi András.

Kőeszközök a tanzániai Olduvai Gorge Múzeumban Fotó: Wolfgang Kaehler / LightRocket / Getty Images

Hogy hogyan kommunikáltak egymással az emberősök, azt csak találgatni lehet, de a feltételezések szerint volt hangadási összetevője, és gesztusokat is tartalmazott a kommunikációjuk: tárgyakra mutogattak, vagy azok megjelenését mutogatással utánozhatták, és hangadással segíthették az információ megértését.
„Azt a mai ember is el tudja képzelni, hogyan működhetett a protonyelv. Ha kimegyünk egy idegen országba, amelyiknek a nyelvéből csak 10-20 szót tudunk, például olyanokat, mint vacsora, jó napot, akkor ezekkel a szavakkal és a metakommunikációval is tűrhetően el lehet lenni egy darabig, de a csetüzenetek és az SMS-ek igen szűk szókészletével is átmegy az információ. Valószínűleg a Homo erectusoknál is ki tudott alakulni egy konszenzusos kódrendszer, amivel át tudták adni az információt. Azt viszont nem tudjuk, hogy ekkorra milyen mértékben alakult már ki a jelenkori, beszédhez szükséges anatómiai struktúra” – mondta Szilágyi.
A konfrontatív dögevés elmélete a brit Derek Bickertonhoz kapcsolódik, de ez, ahogy az Evolúciótudományi Intézet igazgatója megjegyezte, egy verbális modell volt. A magyar kutatók viszont egy részletes számítógépes modellel igazolták ennek az evolúciós forgatókönyvnek a működőképességét.
„Mi azt próbáltuk meg minél realisztikusabban modellezni, hogy az egyre fejlettebb kommunikáció és az így lehetővé váló kooperáció folyamatos előnyt jelentett azokkal a csoportokkal szemben, amelyek nem vagy csak rosszabbul kommunikáltak. Olyan volt, mintha egy Sim City vagy esetünkben inkább egy Sim Horde játékot játszottunk volna, amit azonban nem mi, hanem az evolúciós hajtóerő irányít” – mondta Szilágyi András.
A szimulációjukban 120 ezer évet futtattak le 15 perces időegységekre felbontva – ez is jelzi, hogy milyen óriási számítási kapacitásra volt szükség –, és vizsgálták az egyedek túlélését, szaporodását, kommunikációját. A modellbe az evolúciós változók mellé kulturális elemek is bekerültek, hiszen az együttműködés formája is lényeges volt a kommunikáció fennmaradásához.

Látogatók az indonéziai Sangrian Museumban – Fotó: Agoes Rudianto / Anadolu Agency / Getty Images

„Minden egyedet külön vizsgáltunk, hogy merre keresi a táplálékot, talál-e táplálékot, visszatalál-e a csoportjához, egyáltalán megéri-e a másnapot. De olyan adatokat is bevittünk, hogy a dögöknek mekkora volt a tömegük, milyen volt a növényi és az állati források energiatartalma, vagy azt, hogy mennyi energiába került az előembereknek a zsákmány megszerzése, egy csoport abból mennyit tudott bevinni a táborba, és a többi. Vizsgáltuk azt is, hogy a megnövekedett tápanyagbevitel mennyivel járult hozzá az egyre effektívebb kommunikációt és kooperációt is lehetővé tevő, folyamatosan növekvő agy energiaigényének fedezéséhez” – mondta Szilágyi András.
Mivel kevés a fosszilis lelet a Homo erectus korszakából, a kutatók ökológiai ismeretek és az evolúció működésének elvei alapján juthattak egy elfogadható forgatókönyvhöz.
„Bár a kommunikáció kialakulásának pontos forgatókönyvét valószínűleg senki nem fogja tudni megalkotni, az azonban biztosnak látszik, hogy a Homo erectus agymérete és alkata is alkalmas volt arra, hogy egy protonyelv ki tudjon fejlődni, valamint a konfrontatív dögevéshez szükséges kooperáció meg tudjon jelenni. Ez volt a kezdete annak a folyamatnak, amelynek eredményeképpen egymást segítve alakult ki kiugróan jó kommunikációs és kooperációs képességünk, ami végül a Föld – nem túl jó – urává avatott minket. A folyamat, amelyet valahol Kelet-Afrikában a dögökért való versengés indított meg, Shakespeare-szonettekig és Babits-versekig vezetett. Kétmillió évbe telt, de hát minden kezdet nehéz” – összegezte a kutató.

Szöveg: telex.hu
Kiemelt kép: Dioráma a Nairobi Nemzeti Múzeumban – Fotó: Ninara / Wikipedia

Publikáció: The Royal Society Publishing: https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rstb.2021.0411

További megjelenések a témában:

telex.hu - Az ember a dögök mellől indulva vált a Föld beszélő urává - 2023-03-08

elkh.org - Az ÖK kutatóinak legújabb eredményei szerint a protonyelv a dögevés kapcsán alakulhatott ki - 2023-03-08

tudas.hu - Ön tudja, mi az a protonnyelv és kik beszélték? - 2023-03-08

hir.ma - Az ÖK evolúcióbiológusai szerint a protonyelv a dögevés kapcsán alakulhatott ki - 2023-03-08

24.hu - A dögevés vezethetett az emberi nyelv kialakulásához - 2023-03-08

infostart.hu - A klímaváltozás is közrejátszott az emberi nyelv kialalkulásában - 2023-03-08

origo.hu - A dögevésnek köszönhető, hogy beszélhetünk - 2023-03-08

168.hu - A dögevéssel párhuzamosan alakulhatott ki az előnyelv - 2023-03-08

webradio.hu - Az ÖK evolúcióbiológusai szerint a protonyelv a dögevés kapcsán alakulhatott ki - 2023-03-08

agrotrend.hu - A klímaváltozás is közrejátszott az emberi nyelv kialakulásában - 2023.03.09.

mult-kor.hu - A dögevés jelenthette az emberi nyelv kialakulásának kezdetét - 2023-03-09

Házipatika.com - A dögevés miatt alakult ki az emberi nyelv - 2023.03.12

magyarhirlap.hu - Dögevés vezethetett az emberi nyelv ősének születéséhez - 2023-03-19

innoportal.hu - A protonyelv a dögevés kapcsán alakulhatott ki - 2023- 03-17

Média Klikk.hu - Kossuth Rádió - Felfedező a tudomány világáról: Az agykutatás hete 2023-02-16-

168.hu - A dögevéssel párhuzamosan alakulhatott ki az előnyelv - 2023-03-08

startlap.hu -Dögevés vezethetett az emberi nyelv ősének születéséhez - 2023-03-27

Felfedező Kossuth Rádió "Az emberi kommunikáció és kooperáció kezdetei" - interjú Szilágyi Andrással - 2023. 03.16.

24.hu - Úgy lettünk emberek, hogy elkezdtünk dögöt enni és beszélni róla - 203-07-09

Nyomtatott sajtó:
Színes Ász - Beszélni kellett a ragadozók beelőzéséhez 2023-03-11