Hírek

A most indított Tudós Horgász projektben a szabadidős horgászok segítségét kérik a kutatók a hazai vizek állapotának felméréséhez

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Vízi Ökológiai Intézetének Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportja 2023. februárban indította el a Tudós Horgász országos citizen science projektet. A magyar szabadidős horgászok részvételével folytatott kutatás elsődleges célja annak megértése, hogy milyen ökológiai hatások befolyásolják felszíni vizeink állapotát, például mikor, hol, és milyen tényezők együttállása esetén alakul ki az algavirágzás. A horgászok a projekt számára létrehozott külön weboldalon és mobilalkalmazásban tudnak adatot szolgáltatni, ahol néhány felszíni vizeinkhez köthető fontosabb élőlény megfigyelésének dokumentálásával, illetve időről időre megújuló kérdőívek kitöltésével is segíthetik a kutatást. „Őrszemekként” történő bevonásuk vizeink megfigyelésébe egyben lehetővé teszi a kutatók számára ökológiai tudásuk és percepcióik alaposabb megismerését, és így remélhetőleg elindulhat velük a párbeszéd a felszíni vizeinkkel kapcsolatos legfontosabb ökológiai kérdésekben.

A vizek állapota az intenzív használat és terhelés miatt nagyon gyorsan és folyamatosan változik, és mivel a jó állapot fenntartása állami feladat, a téma kiemelten fontos. A változás szabad szemmel is látható jelei például az algásodás, jellegzetes fajok eltűnése vagy akár újak megjelenése, de ennek következménye lehet bizonyos fajok túlzott elszaporodása is.
Az elmúlt évtizedekben az ökológiai kutatásokban világszerte egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a természettel együtt élő, a helyi ökoszisztéma-szolgáltatásokat használó szakemberek ökológiai tudásának. A kutatók csak az utóbbi évtizedben ismerték fel, hogy a hivatásos halászok mellett a szabadidős horgászok helyi ökológiai ismeretei is hozzájárulhatnak a vizes élőhelyek megőrzéséhez és az itt végzett tudományos kutatásokhoz. A horgászok ugyanis rendszeresen kint vannak a természetben, és hol tudatosan, hol önkéntelenül, de folyamatosan megfigyelik az élővilágot.

Ha szoktál horgászni, légy mostantól Tudós Horgász! Csuja Imre/Ökológiai Kutatóközpont

A horgászat ma is az egyik legnépszerűbb hobbi hazánkban, a horgászok a vizes élőhelyek legfőbb használói. Míg három éve csupán 500 000 regisztrált horgászt tartottak számon Magyarországon, 2022 végére számuk átlépte a 870 000-et. Mindezek ellenére a rekreációs horgászok helyi környezeti tudása még mindig az ökológiai tudás egyik legkevésbé kutatott területe. Az ÖK kutatói 2020 óta foglalkoznak a témával, céljuk a horgászok ökológiai tudásának és percepcióinak alaposabb megismerése, illetve a velük folytatott párbeszéd elindítása a felszíni vizeinket érintő legfontosabb ökológiai kérdésekben.
A projekt honlapján további információk találhatók a kutatás és a célkitűzések részleteiről, a kép- és adatszolgáltatás pontos módszertanáról, az alkalmazás használatáról, továbbá Csuja Imre színművész által narrált két tájékoztató videó is megtekinthető.

További megjelenések a témában:

elkh.org - Az ÖK kutatói a most indított Tudós Horgász projektben a szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez - 2023-03-01

magyarmezogazdasag.hu - Szabadidős horgászok segíthetnek a hazai vizek állapotának felmérésében - 2023-03-02

hellovidek.hu - Célkeresztben a vizes élőhelyek: így lehet esély a hazai horgásztavak megmentésére - 2023-0201

greendex.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-02

magyarhirlap.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a kutatók + VIDEÓ - 2023-03-01

hir.ma - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

sokszinuvidek.24.hu - „Őrszemekként” civil horgászok segítségét kérik a kutatók - 2023-03-04

magyarnemzet.hu - Horgászok is vizsgálják a hazai vizeket - 2023-03-01

hirtv.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

infostart.hu - A horgászok segítségét kérik a tudósok - 2023.03.02

magyarmezogazdasag.hu - Szabadidős horgászok segíthetnek a hazai vizek állapotának felmérésében - 2023.03.01

hirado.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

agrarszektor.hu - A horgászok segítségét kérik: fontos akció indul Magyarországon - 2023-03-04

agrotrend.hu - „Őrszemekként” civil horgászok segítségét kérik a kutatók (+videó) - 2023.03.07.

origo.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik - 2023-03-01

europaradio.hu - Mennyi horgászatból eredő hulladék lehet a vizeinkben? - 2023-02-08

vasarnap.hu - Legyen ön is Tudós Horgász! - 2023.03.03.

webradio.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

ma.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-02

fejervar.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

behir.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez - 2023-03-01

jnsz.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

168.hu - Horgászik? Most segíthet! - 2023-03-01

gondola.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik - 2023-03-01

baranyavar.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

pestpilis.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

tolnavar.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

nuus.hu - Szeret horgászni? Ha igen, ön is segíthet a hazai vizek állapotának felmérésében - 2023-03-01

bacsmegye.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-01

budaorsiinfo.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-02

player.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik magyarországi kutatók - 2023-03-03

agronaplo.hu - Most a horgászok is segíthetnek a hazai vizek állapotának felmérésében - 2023-03-01

gyorplusz.hu - Felmérés: győri horgászok segítségét is kérik a kutatók - 2023.03.02

kemma.hu - Komárom-esztergomi pecások, figyelem! A horgászok segítségét kéri a kutatóközpont - 2023.03.09.

klubradio.hu - Utópia adása: Tudós Horgász interjú Löki Viktorral - 2023-03-07

Agroinform.hu - Szabadidős horgászok segítségét kérik a hazai vizek állapotának felméréséhez a kutatók - 2023-03-11

Nyomtatott sajtó:
Bors - Segíthetnek a pecások - 2023-03-03
24 óra - A horgászok segítségét kéri a kutatóközpont - 2023-03-08
Kisalföld - Több horgász többet lát - 2023-03-09
Duna TV - Almárium - Interjú Löki Viktorral, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársával 2023.04.20.