Mennyit ér egy poszméh, egy pillangó, mennyi a gazdasági értéke egy belvárosi zöldterületnek, egyáltalán, pénzben kifejezhető-e az ózonréteg értéke? Az ökológiai közgazdászok abban bíznak, hogy a döntéshozók az összegek láttán meggyőzhetők: a természeti értékek megvédése anyagi haszonnal is jár. Kelemen Eszterrel, az ESSRG Nonprofit Kft. kutatójával és Tanács Eszter térinformatikussal, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatójával beszélgettünk.
A 70-es években a természettudományokkal, biológiai sokféleséggel és az ökológiai folyamatokkal foglalkozó kutatók számára egyértelművé vált, hogy a döntéshozók figyelmét a természetvédelemre egy sokkal erősebb üzenettel kell fölhívni: a közgazdasági érveléssel. Az ökológiai közgazdaságtan értelmezése szerint a természetbe beágyazottan működik a gazdasági rendszer, s a természet az ökológiai folyamatokon keresztül nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt az emberi élet számára és a társadalom működéséhez is. Az ökoszisztéma-szolgáltatások egy része pénzben is számszerűsíthető, és a remények szerint ez az árazás segíti majd a természet védelmét a gazdasági és a piaci érdekekkel szemben. Számszerűsíthetők például az ivóvíz, az élelmiszer, a nyersanyag vagy gyógyászati anyagok, míg pénzben nehezebben kifejezhető a levegőminőség-szabályozás, a szénmegkötés, az éghajlat-szabályozás, a talajerózió, az árvizek és járványok elleni védelem, a víztisztítás, a növényvédelem, a beporzás vagy az oktatáskulturális örökség.
Jó pár, ráadásul nem is feltétlenül szakpolitikai példa bizonyítja, hogy egy-egy természeti érték ennek a tudományos vonalnak köszönhetően menekült meg.
Az 1990-es években Franciaországban például, némiképp ironikusan, de épp a Nestlé lépett föl az erősen szennyező mezőgazdasági tevékenység ellen, ami azon a vízgyűjtő területen zajlott, ahol a cég a Vittel ásványvizet palackozza. Mivel a Nestlé termékének minősége – és egyben a vízbiztonság előállítását garantáló szabályozó szolgáltatás – attól függ, hogy mennyire tiszta az ott fellelhető víz, a cég végül megállapodást kötött az agrárvállalkozásokkal, technikai segítséget nyújtott és fizetett is azért, hogy a gazdák visszaszorítsák a műtrágyák és a növényvédő szerek használatát.
De vannak globális, sokszor egymással összefüggő szakpolitikai beavatkozások eredményeként létrejövő példák is. Costa Rica-ban például nagyvállalatok fektetnek be a helyi erdők megóvásába úgy, hogy maga a pénzösszeg közvetlenül a helyi gazdálkodókhoz kerül, akiknek ebből olyan intézkedéseket kell megvalósítaniuk, amelyek növelik a terület biológiai sokféleségét. Vagyis az egyébként biodiverzitás-romboló tevékenységet végző szereplők pénzügyi alapot képeznek, amelyből az adott területen ökoszisztéma-szolgáltatásokat megőrző beavatkozásba kezdenek, és az összeget egy védett faj élőhelyének megóvására fordítják.
Az ökoszisztéma-szolgáltatások rendszere a területhasználat helyes megválasztásában is releváns lehet. Előfordul, hogy egy adott területen egy szektor a saját előnyeiért „lobbizik” más szektorok érdekeivel szemben. Gyakori eset, hogy az erdőgazdálkodók inkább akácot ültetnének a fűtőértéke miatt és azért, mert jó az épületanyag, ami rövid távon a szénkötés szempontjából akár még kedvezőbb is lehet. Mivel ennek a faültetvénynek élőhelyként az értéke gyér, az ökológusok inkább valódi erdőket, őshonos tölgyeseket vagy erdős sztyeppéket telepítenének, amelyek nem csak élőhelyként értékesebbek, de a szenet is hosszabb távon kötik meg és tárolják. Ilyen esetekben a természetvédelmi jogszabályoknak kellene gátat jelenteniük, bár a magyarországi tűzifarendelet kapcsán látható, hogy politikai akarattal azok is felülírhatók, de deliberációra és társadalmi szinten meghozott közösségi döntésekre sem láthatunk gyakran példát. (Az érték nyilván függ attól is, hogy mi az az ökológiai adottság, amelyből kiindulunk. Egy adott tájtípus attól válik értékessé, mert a társadalom bizonyos szereplői annak tartják. Ugyanannak a bükknek más értéke van Magyarországon, mint például Németországban vagy akár Közép-Amerikában.)
– Itthon egyelőre helyi szintű, apróbb változások történnek. Például most zajlik egy kutatásunk, amelynek előzményeként már készítettünk egy ökoszisztéma-szolgáltatás felmérést az Őrségben. Most az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal és a helyi gazdákkal együtt egy olyan támogatási rendszert dolgozunk ki, amelyben az agrár-környezetgazdálkodási támogatások, a pénzügyi ösztönzők bizonyos ökoszisztéma-szolgáltatásokban fókuszáltabban jelennének meg. Persze egy új típusú támogatási rendszer bevezetése mégis a magasabb szakpolitikai szinten dől el, amelyekre kutatóként nincs érdemi ráhatásunk – mondja Kelemen Eszter, az ESSRG Nonprofit Kft. kutatója.
Bár igaz, az ökoszisztéma-szolgáltatások gazdasági értékelésének célja nem a pontos ár meghatározása, hanem az, hogy tudatosítsa a szolgáltatás hozzájárulását az emberi jóléthez, mégis meghatározza azoknak a tevékenységeknek a tényleges költségeit, amelyek bizonyos ökoszisztéma-szolgáltatások leépüléséhez vagy megszűnéséhez vezetnek. Azt, hogy mennyit is ér egy hektárnyi erdőnek a szolgáltatása, hogyan tisztítja a levegőt és lassítja a klímaváltozást, a tudomány jelenlegi állása szerint megmondani valójában nem lehet. A biodiverzitást és az ökoszisztéma-folyamatokat jellemző bizonytalanság, a rendszer elemei közötti kölcsönös függőségek miatt az egyes ökológiai szolgáltatásokat nem lehet külön-külön értékelni. Az emberi beavatkozások hirtelen összeadódhatnak, ráadásul egy külső hatásra az ökoszisztémák nem lineárisan reagálnak, ezért is lehet beláthatatlan következménye annak, ha például egy táplálékláncból eltűnik egy-egy kulcsfontosságú faj.
Forrás: jelen.media - Mennyit ér egy fekete gólya? - 2023.01.07.
További megjelenések a témában:
jelen.media - Mennyit ér egy fekete gólya - 2023.01.07.
