Hírek

„A tulajdonságok inváziója” – Az invázió, növény-beporzó közösségekre gyakorolt, többszintű hatása

A méhek és más beporzó fajok rendkívül fontos szerepet játszanak a legtöbb szárazföldi ökoszisztémában, így fontos szerepük van többek között a mezőgazdaságban is. Egyre több vizsgálat számol be a beporzó rovarok drasztikus csökkenéséről, melynek egyik oka táplálékforrásaik elérhetőségének beszűkülése. Az idegenhonos fajok erőteljes terjedése (az invázió) a biodiverzitás-csökkenés öt legfontosabb oka közé tartozik. Ahol az inváziós növényfajok megjelennek, és terjedni képesek, ahol egy területet elborítanak, elözönlenek, ott a diverzitás csökken, az élőhelyek homogénebbé válnak. Az invazív növény fajok sok esetben leuralják a virágkínálatot is, segítve egyes velük kompatibilis beporzó fajokat, míg mások táplálékforrásait kiszorítják a tájból. Az inváziós növényfajok jelentős, de tulajdonságaik mentén, sok esetben, egymástól eltérő hatással bírnak az őshonos növényzetre és a beporzó rovarokra is.

Az Ökológiai Kutatóközpont és a Babeş-Bolyai Egyetem kutatói három nemrég megjelent tanulmányukban, tizenkét – különböző tulajdonságokkal rendelkező – lágyszárú inváziós növényfajnak a vegetációra (Fenesi et al. 2023 ), a beporzó-közösségekre (Kovács-Hostyánszki et al. 2022 ), és a beporzó rovarok funkcionális tulajdonságaira (Szigeti et al. 2023 ) gyakorolt hatásait tárták fel. Terepi vizsgálataik során, Magyarországon és Romániában elözönlött és természetközeli területek növény és beporzó közösségeit mérték fel és hasonlították össze. A megfelelő összehasonlítás és részletes feltárás érdekében azonos terepi módszereket, de számos különféle ökológiai indikátort alkalmaztak: az őshonos vegetációmagasságtól, a házi méhek gyakoriságán át, a virágok mélységéig és a beporzó rovarok nyelvhosszáig.

Asclepias

Eredményeik alapján a növényi inváziónak nincs egyetemleges hatása, néhány általános mintázatot kivéve, szinte minden vizsgált ökológiai indikátor esetében vannak eltérések az egyes inváziós növény fajok között. A legfontosabb mondanivaló talán pont az, hogy ahány inváziós növényfaj, és azoknak ahány tulajdonsága, annyiféle hatásuk lehet az elözönlött növény-beporzó közösségekre. A három publikáció kiemelendőbb eredményei, hogy az inváziós növényfajok borítási aránya erősen befolyásolja a megmaradó őshonos vegetáció borítási arányát, összetételét, diverzitását és például a magasságát. Ahogy szorítja ki az inváziós növényfaj az őshonos növényeket egy adott területről, úgy egyre kevesebb marad meg a potenciális és/vagy eredeti közösségekből a területen. Az évelő inváziós növényfajoknak, az egyéves fejlődésű fajokhoz képest, még erősebb a negatív hatása a virágkínálatra és a beporzókra. Ez valószínűleg az erőteljesebb elözönlési képességeiknek, domináns voltuknak, eltérő növekedési és virágzási stratégiájuknak, valamint a későbbi szukcessziós fázisban lévő élőhelyeken való jelenlétüknek köszönhető. Az időbeliség rendkívül fontos a növény-beporzó rendszerekben. Az elözönlött területek hasonlóan működnek, mint a repce- vagy napraforgótáblák: virágzásuk alatt igen jelentős mennyiségű táplálékot nyújtanak, az épp ott és akkor jelen lévő (az inváziós növények virágaival kompatibilis) beporzó rovaroknak, míg virágzásukon kívüli időszakban, ezek a területek rendkívül szegények beporzó táplálékban. Ugyanis, ahol az inváziós növényfajok megjelennek, ott előbb-utóbb uralkodóvá válnak az adott területen, amelyet az év jelentős részében beborítanak zöld növénytömegükkel, de csak rövid ideig virágoznak. Ebből sejthető, amit a vizsgálatok is alátámasztottak, hogy az év nagy részében a természetközeli területeken több és változatosabb a táplálékkínálat. Az invazív növény virágának és a vadméhek jellemző tulajdonságait összehasonlítva is találtak fontos és érdekes összefüggéseket, így például két mély virággal rendelkező inváziós növényfaj esetén több hosszú nyelvű és egyben nagyobb testméretű méhet, míg egy sekély virággal rendelkező inváziós faj esetén több kisebb testméretű méhet találtak az elözönlött területek beporzó közösségeiben. Ez a virágok és beporzóik közti erős méretbeli meghatározottságra utal, ami azt jelenti, hogy egy adott tulajdonság inváziója (pl. ha az invazív növénynek mély virágai vannak) befolyásolja az elözönlött területen fennmaradni képes rovarközösség tulajdonságait (azaz csak azok a hosszú-nyelvű beporzók maradnak meg, amelyek képesek a mély virágokból táplálkozni).

Solidago

A (fél-)természetes élőhelyek megfelelő természetvédelmi kezelése és az inváziós növényfajok elleni eredményes fellépés a beporzók védelme szempontjából is fontos, ugyanakkor egyes inváziós növények fontos táplálékot szolgáltathatnak a beporzó rovaroknak. Így a szimpla irtásuk helyett, inváziós fajonként, lokalitásonként és adott helyzetenként érdemes mérlegelni, hogy mi a legjobb megoldás. Például érdemes lenne megpróbálni úgy harcolni a növényi invázió ellen, hogy közben a beporzó (olykor védett) rovarok táplálékigényét is figyelembe vesszük. Az inváziós növények irtására fordított költségek egy részét megfelelő alternatív táplálékforrásra fordítani, például az elözönlött területek őshonos magkeverékekkel történő felülvetésével. A befolyásoló tényezők és a hatások összességében komplexek és egymásba ágyazottak ezekben a rendszerekben, ezért a részletes folyamatok, a fajok közti pontos kapcsolatok és a természetvédelmi megoldások feltárásához még számos további, részletekbe menő vizsgálatra lenne szükség.

Erigeron

Publikációk:
Fenesi, A., Botta-Dukát, Z., Miholcsa, Zs., Szigeti, V., Molnár, Cs., Sándor, D., Szabó, A., Kuhn, T., Kovács-Hostyánszki, A. (2023).  Journal of Ecology – No consistencies in abundance–impact relationships across herbaceous invasive species and ecological impact metrics – 2023-03-02

Kovács-Hostyánszki, A., Szigeti, V., Miholcsa, Zs., Sándor, D., Soltész, Z., Török, E., Fenesi, A. (2022). Threats and benefits of invasive alien plant species on pollinators. Basic and Applied Ecology, 64:89–102; https://doi.org/10.1016/j.baae.2022.07.003
Szigeti, V., Fenesi, A., Botta-Dukát, Z., Kuhlmann, M., Potts, S.G., Roberts, S., Soltész, Z., Török, E., Kovács-Hostyánszki, A. (in press) Trait-based effects of plant invasion on floral resources, hoverflies and bees; Insect Conservation and Diversity; Res Journals – Trait-based effects of plant invasion on floral resources, hoverflies and bees – 2023-03-18

További megjelenések a témában:

24.hu - Virágok harca - Így lehet egy virág káros a méhekre - 2023-04-22

origo.hu - Magyar és román kutatók az inváziónak a növény-beporzó közösségekre gyakorolt többszintű hatását tárták fel - 2023. 05. 16.

vasarnap.hu - Nagy a baj: Egyre jobban terjednek az invazív fajok hazánkban 2023.05.17.

agrarszektor.hu - Beporzókat vizsgáltak a magyar kutatók: hihetetlen, mire jöttek rá - 2023.05.20.

telex.hu - - Ha már a Stihl és az Obi is a méhlegelőket reklámozza, akkor valamit nagyon jól csinálunk 2023.05.19.

Nyugat.hu - Apró, magányos méheket és darazsakat gyűjtenek Szombathelyen - 2023-06-11

innoteka.hu - Az invázió hatása a növény-beporzó közösségekre - 2023-07-01