Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak vezetésével a napokban átfogó természetvédelmi elemzés jelent meg, amely európai léptékben vizsgálta az édesvízi biológiai sokféleséget a területi védelem tükrében. Az elemzés vízgyűjtők értékességét vetette össze az ott élő fajok természetvédelmi helyzete alapján. Eredményeik szerint a legfontosabb területek többsége a mediterrán félszigeteken található, de a magyarországi vízgyűjtők is kiemelt értéket képviselnek. A kutatás a PLOS ONE folyóiratban jelent meg.
Az édesvizek a Föld felszínének csupán 1%-át borítják, de az ismert fajok 10%-ának adnak otthont. Az édesvízi ökoszisztémák továbbá számos ökológiai szolgáltatást nyújtanak, mint az élelmiszertermelés, szénraktározás, vagy a víztisztítás. A szárazföldi, tengeri és édesvízi ökoszisztémák közül utóbbi esetében fogynak leginkább az egyes fajok populációi. Ennek elsősorban az élőhelyek megszűnése az oka, leginkább a lecsapolások, mederszabályozások, vízerőművek létesítése, szennyezések és a klímaváltozás miatt. Az édesvizek helyzetét tovább nehezíti, hogy védett területek kijelölésekor ritkábban veszik őket figyelembe, sokszor például az egyes vízfolyásoknak a területek lehatárolásában van pusztán szerepe.
Az édesvízi biodiverzitás jobb védelmének elősegítése érdekében egy, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport elemzést készített, amelyben rangsorolták az európai kontinensen található vízgyűjtőket természetvédelmi értékességük alapján, majd ezen értékességet összevetették a területi védelemmel is. Ehhez egy globális édesvízi adatbázist használtak, amely 18816 vízgyűjtőre osztja fel a kontinenst. Az egyes fajok elterjedését ezen vízgyűjtőkben összegezték a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján. Az elemzésben 512 hal, 656 puhatestű, 124 szitakötő, 339 vízinövény, azaz összesen 1631 faj adatai vettek részt. Az egyes fajokat más-más súlyokkal vették számításba szintén az IUCN által meghatározott veszélyeztetettség, valamint terjedőképességük alapján. Minél veszélyeztetettebb egy faj, illetve minél kevésbé képes terjedni, annál nagyobb súllyal szerepelt.
A kutatók az elemzéshez a szisztematikus természetvédelmi tervezés eszköztárát használták. Ezen módszerek célja, hogy a védett területek kijelölése tudományosan megalapozott szempontok alapján történjen. A természetvédelem hajnalától az elmúlt évtizedekig a védett területeket inkább társadalmi és esztétikai szempontok alapján jelölték ki félreeső, kevésbé hasznosítható, de sokszor tájképileg igen látványos helyeken. Ilyen látványos hely például a Föld első nemzeti parkja, az amerikai Yellowstone, vagy a nehezen művelhető, de mind kulturálisan, mind biológiailag nagy értéket képviselő Hortobágy. Az utóbbi időben a fókusz eltolódott az inkább tudományos megközelítésű, a biodiverzitás, valamint a veszélyeztetett fajok és élőhelyek minél nagyobb mértékű területi lefedettségének irányába. Ennek egyik fontos lépése a térbeli természetvédelmi prioritizálás, amely folyamat végén egyes tervezési egységeknek (közigazgatási egységek, vízgyűjtők, rácsháló cellái stb.) különböző prioritásértékeket számolunk. A prioritásértékek számítása általában valamilyen erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével történik. Ilyen például a Marxan, amelyet ausztrál kutatók készítettek a Nagy-korallzátony Nemzeti Park bővítésének megalapozásához. Konkrét védett területek kijelölése mellett az ilyen szoftverek a meglévő védett terület hálózat megalapozottságának vizsgálatára is alkalmasak.
Az itt ismertetett vizsgálatban a kutatók szintén a Marxan eszközt használták, melynek segítségével az egyes fajokat különbözőképp súlyozva a szoftver kiszámolta a vízgyűjtők természetvédelmi értékességét.
1.ábra Az európai vízgyűjtők természetvédelmi értékesség szerint. (A) konnektivitás nélkül, (B) konnektivitással. A narancssárgák a legértékesebbek, a szürkék a legkevésbé értékesek.
Ezen vízgyűjtők többsége az Ibériai, Itáliai és a Balkán félszigeteken, valamint a nagyobb folyók, mint a Duna mentén találhatóak, észak felé haladva egyre kisebb arányban. Az is kiderült, hogy a teljes országokra kiszámolt átlagos értékességet nézve Magyarország a harmadik helyen szerepel Európában.
2. ábra: Az európai országok átlagos természetvédelmi értékessége az édesvízi biodiverzitás szempontjából.
A kutatók a természetvédelmi értékességet a folyószakaszok összekapcsoltságának függvényében is megvizsgálták. Ez azért fontos, mert az egyes vízgyűjtőket ért hatások a folyók áramlása miatt más vízgyűjtőket is érinthetnek, így a természetvédelemben az utóbbi időben előtérbe került a folyószakaszok kapcsoltságának (konnektivitásának) biztosítása. Az elemzésből az derült ki, hogy bár a konnektivitás beépítése fontos, bizonyos tavi fajok védelmének lehetősége lecsökken, ha a kijelölhető prioritásterületek korlátozottak. A kutatók kiszámolták azt is, hogy a természetvédelmi értékesség mennyire van átfedésben a védett területek jelenlegi hálózatával. Európa nagy részén a helyzet jónak mondható, bár elég nagy a szakadás keleti/déli és nyugati/északi országok között.
3. ábra. Az európai vízgyűjtők természetvédelmi értékessége és a védett területek közötti kapcsolat. (A) konnektivitás nélkül, (B) konnektivitással.
Az Európai Unióban a meglévő Natura 2000 hálózatnak köszönhetően nemcsak a magas érték párosul magas védelemmel – mint Magyarországon –, de sokszor az alacsony érték is. Európai léptékben a védett terület hálózat bővítése az édesvízi biodiverzitás szempontjából kiemelt Balkán-félszigeten lenne a legfontosabb, de Ukrajna és Oroszország is bővelkedik magas értékű, de alacsony védettségű területekben.
Fotó: Egy védelemre érdemes magas természetvédelmi értékességgel rendelkező balkáni folyó a Shales Albániában. Szabolcs Márton felvétele.
A publikáció: Szabolcs M, Kapusi F, Carrizo S, Markovic D, Freyhof J, Cid N, et al. (2022) Spatial priorities for freshwater biodiversity conservation in light of catchment protection and connectivity in Europe. PLoS ONE 17(5): e0267801. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0267801
