Történetünk

Ökológiai Kutatóközpont

A Magyar Tudományos Akadémia 2011 során átszervezte kutatóintézet-hálózatát. Így hozta létre 2012. január 1-jén az MTA Ökológiai Kutatóközpontot. Az átalakulás során az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete és az MTA Duna-kutató Intézete az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetbe integrálódott. Ezzel a hazai szárazföldi és vízi ökológiai kutatások integrálódtak egyetlen önálló intézményben, új szintre emelve a tudományos, tudománypolitikai és ismeretterjesztési lehetőségeket. Az átalakulást elnöki biztosként Botta-Dukát Zoltán vezette. 2019. augusztusában alakult meg a kutatóközpont új intézete, az Evolúciótudományi Intézet, amely 2021-től új, önálló telephelyre költözött. A kutatóközpont 2019. szeptember 1-jétől az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) részeként, az ELKH Titkárság irányítása alatt működik. Az ELKH Irányító Testület 2020. november 24-ei döntése értelmében, 2021-ben a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) szervezetileg kivált az Ökológiai Kutatóközpontból és a továbbiakban az ELKH Titkárság irányítása alatt önálló kutatóintézetként működik. Ezzel párhuzamosan a vízi ökológiai kutatások személyi állományának gyarapodásával és kutatási tematikájának komplexebbé válásával a Duna-kutató Intézet neve Vízi Ökológiai Intézetté változott. Az Ökológiai Kutatóközpontot jelenleg három intézet alkotja: az Evolúciótudományi Intézet (ETI), az Ökológiai és Botanikai Intézet (ÖBI) és a Vízi Ökológiai Intézet (VÖI).

A kutatóközpont első főigazgatója 2018 végéig Báldi András volt, 2019-2021-ben Szathmáry Eörs, majd 2021 szeptemberétől Garamszegi László Zsolt látja el a főigazgatói feladatokat.

 

Evolúciótudományi Intézet

Az evolúció a biológia tudományának centrális, szervező aspektusa, hiszen „a biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme” (Theodosius Dobzhansky). Ez a központi szerep teszi az „evolúciós gondolatot” széleskörűen alkalmazhatóvá az élettudományokban, és teremti meg a lehetőségét az ennél szélesebb körű alkalmazásoknak is (természettudományok, műszaki tudományok, orvoslás, nyelvészet, pszichológia). A 2019-ben létrehozott Evolúciótudományi Intézet a magyarországi elméleti evolúcióbiológia zászlóshajója.

A Szathmáry Eörs által felépített, nemzetközi hírű tudományos iskola mintegy harmincéves múltra tekint vissza. Az iskola magját bő negyedszázadon át az MTA által az ELTE TTK-n működtetett elméleti és evolúcióbiológiai kutatócsoport adta, s nemzetközi beágyazottságát a Collegium Budapest – Institute of Advanced Study-n folytatott kutatások tovább erősítették.

A kutatócsoport megalakulása utáni első évtizedben a kutatások fókuszában a nagy evolúciós átmenetek, valamint az élet keletkezésének és korai evolúciójának vizsgálata állt. A kutatócsoport létszámának folyamatos bővülésével a vizsgált területek száma is növekedett: a korábbi sikeresen művelt témák mellett a 2000-es években kutatások indultak a kommunikáció és a nyelv evolúciójáról, az evolúciós ökológiáról, az együttműködés evolúciós gyökereiről (molekuláris szinttől az emberig), a földi élet megjelenése előtti kémiai evolúcióról, valamint az asztrobiológia evolúciós vonatkozásairól. Az utóbbi években az intézet kutatási portfóliója tovább bővült: alapvető kutatások kezdődtek az evolúciós dinamikák lehetőségéről és szerepéről az emberi kognitív folyamatokban (darwini neurodinamika), a különböző betegségek evolúciós hátteréről (darwini medicina), kialakulóban van az ország első evolúciós robotikai laboratóriuma, valamint intenzív vizsgálatok folynak a klímaváltozás hatására megjelenő új betegségek előrejelzésének és kontrolljának evolúciós vonatkozásairól.

Az Ökológiai Kutatóközpont új intézete kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel, erős pályázati potenciállal, valamint komoly hazai felsőoktatási tapasztalattal bír. Az intézet célja nemzetközi színvonalú elméleti biológiai kutatások folytatása az alapkutatásoktól a társadalmilag közvetlenül hasznosuló alkalmazásokig.

 

Ökológiai és Botanikai Intézet és Nemzeti Botanikus Kert

Az ÖBI jogelődje 1952-ben jött létre Vácrátóton, az MTA Botanikai Kutatóintézete néven, ami a kutatási részlegen (Növényföldrajzi, később Növényökológiai Osztály) kívül magában foglalta a mai Nemzeti Botanikus Kert állományát is. A két részleg a mai napig együtt él és dolgozik a vácrátóti telephelyen, bár szakmai profiljuk elkülönül. A kerti részleg felel a gróf Vigyázó Sándor által 1871 óta fejlesztett és az MTA-ra hagyott botanikus kert fenntartásáért és bemutatásáért, míg a kutatói részleg az ötvenes évek óta kutatási feladatokat lát el az MTA keretén belül a szünbiológia területén. Az intézmény nevét a kutatási hangsúlyok eltolódását követve 1984-ben Ökológiai és Botanikai Intézetre (ÖBKI) változtatták. 1977-től az ÖBKI osztályaként részévé vált az MTA Dunakutató Állomás (vácrátóti és gödi telephellyel), részben ez képezi a mai Vízi Ökológiai Intézetet. A kezdetben kis létszámú botanikai intézet fő célja az ország természetes növényzetének megismerése volt. A vegetációtípusok és tájak részletes leírása mellett elkészítették Magyarország természetes növényzetének rekonstruált térképét, valamint kiemelkedő növényrendszertani, növényföldrajzi eredményeket értek el, például a kubai flóra és Afrika moháinak feltárása területén. A Nemzetközi Biológiai Programba bekapcsolódva, produkcióbiológiai kutatások kezdődtek, kiemelten szikes és homokterületeken a 60-as évek második felétől. A 70-es években kezdődő, nemzetközi vonatkozásban is úttörő, kvantitatív ökológiai, populációbiológiai, ökofiziológiai és vegetációdinamikai kutatások a következő 25 évben kiemelkedő eredményekkel dicsekedhettek. Ezek közül a legfontosabbak az állomány szintű ökofiziológiai működés szabályozottságára, a természetes társulások leromlásának és regenerációjának populációs mechanizmusaira és a növényközösségek dinamikájára vonatkozó eredmények. A 90-es évektől kezdődően az intézet meghatározó szerepet vállalt a hazai növényzeti örökség felmérésében, az élőhelyek osztályozásának korszerűsítésében, a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer kialakításában, Magyarország földrajzi kistájai növényzetének leírásában és az inváziós fajokra vonatkozó ismeretek összefoglalásában. Később a spektrum tovább bővült tájtörténeti kutatásokkal, az erdőrezervátumok kutatásával, klímamanipulációs kísérletekkel, restaurációs ökológiai vizsgálatokkal. 2012-től az Ökológiai Kutatóközpont megalakulásával az ÖBI a szárazföldi ökológiát, sok élőlénycsoportra és szakterületre vonatkozóan műveli, nincsenek aránytalan eltolódások az ökológiai részterületei irányába. A változások léptékét jól jelzi, hogy az ÖBKI kutatói létszáma 2002-ben 26 fő volt, ami 2021-re 79-re változott. Elmondható, hogy az eredetileg botanikai, növényökológiai profilú intézet a szakmai hagyományait megtartva és továbbfejlesztve, ma a terresztris ökológia széles spektrumát öleli fel, szinte mindenféle élőlénycsoportot és ökoszisztémát vizsgál. Módszertani alkalmazásai kiszélesedtek, kutatásaiban megjelennek az elméleti, a modellezésen, távérzékelésen, terepi megfigyelésen, terepi és laboratóriumi kísérletezésen, molekuláris módszereken alapuló munkák, számos interdiszciplináris területet is érint, mint a társadalomtudomány, közgazdaságtudomány, és közösségi tudomány módszerei. Korunk olyan környezeti kihívásaira igyekszik tudományos megoldásokat javasolni, mint a tájhasználat megváltozása, a biodiverzitás krízis, az élőhely degradáció, a klímaváltozás, az urbanizáció, az intenzív mezőgazdaság hatásai, az invázió és az új betegségek megjelenése.

 

Vízi Ökológiai Intézet

1957-ben, Dudich Endre akadémikus javaslatára, a Magyar Tudományos Akadémia az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közös kutatócsoportot hozott létre. Az akkori gyakorlattól eltérő módon az elnevezéssel is bíró kutatócsoport MTA Magyar Dunakutató Állomás néven jött létre, és ebben a szervezeti formában működött 1976-ig. 1977-től az MTA Botanikai Kutatóintézetének (az intézet neve 1984-től MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetre változott) egyik osztályaként folytatta tevékenységét, továbbra is MTA Magyar Dunakutató Állomás néven.

Az állomás vezetői Dudich Endre (1957–1969), Szemes Gábor (1970–1972), Berczik Árpád (1973–1999), valamint 2000–2010 között ‒ egymást többször váltva ‒ Oertel Nándor és Kiss Keve Tihamér voltak. 2010-ben az MTA 180. közgyűlése Pálinkás József elnök előterjesztésére úgy határozott, hogy az állomást önálló kutatóintézetté fejleszti, így 2011-ben megalakult a Duna-kutató Intézet (alapító biztos, majd igazgató: Guti Gábor).

A 2012-ben az MTA kutatóhálózatának megújítása keretében létrejött MTA Ökológiai Kutatóközpont immár magában foglalta a Duna-kutató Intézetet. 2013-tól Engloner Attila látta el a vezetői feladatokat, majd 2016-tól kinevezett igazgatóként vezette tovább az intézetet. Az időszak alatt intenzív személyi és infrastukturális fejlesztés ment végbe, amely jelentősen növelte az intézet szakmai színvonalát.

A Duna-kutató Intézet megfelelő elhelyezését 2014-ben sikerült megoldani és a szétszórtan (Gödön, Vácrátóton, valamint Budapest több pontján) dolgozó kollégákat a budapesti Karolina úti székházba költöztetni. A Tisza-kutató Osztály a debreceni MTA ATOMKI területén nyert megfelelő elhelyezést. A kutatómunka hatékony szervezésének, irányításának érdekében elkezdődött a kutatócsoportok létrehozása is.

2019. április 1-től az intézet igazgatója Végvári Zsolt lett, akinek legfontosabb intézetigazgatói célkitűzése, hogy az immár Vízi Ökológiai Intézetet az európai vízi ökológiai kutatások egyik meghatározó központjává tegye.

A Duna-kutató Állomás első öt évtizedének történetéről, az előzményekről és a főbb kutatási irányokról két jubileumi kötet is összefoglalást ad:
Fekete Gábor (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete 50 éve (1952–2002), Vácrátót 2002
Nosek János és Oertel Nándor (szerk.): A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő… 50 éves az MTA Magyar Dunakutató Állomása (1957–2007), Göd – Vácrátót 2007.

Az intézetté alakulást követő fejlesztésekről lásd:
Engloner Attila (2015): Bővülő folyókutatás a bővülő Duna-kutató Intézetben. Hidrológiai Közlöny 95. évf. 5-6. különszám, pp: 16–28.