Média

Több száz szúnyogot tenyésztünk a kertben már fél deci vízben is

Három új szúnyogfaj jelent meg Magyarországon, és mindegyik súlyos betegségeket terjeszthet, bár a lakosság jelzéseinek feldolgozására 2019-ben indult Szúnyogmonitor program munkatársai még nem találtak fertőzött példányt – ezt az Ökológiai Kutatóközpont entomológusa, Soltész Zoltán mondta az InfoRádiónak.
Mivel a szúnyogok által hordozott kórokozók nagy része mRNS-vírus, az lebomlik, mire megkapják postán a szakemberek, ezért az ilyen beküldött példányokat csak azonosításra használják. Ám azokra a helyekre, ahonnan sok bejelentést kapnak, kimennek a “szúnyogosok”, csapdákat helyeznek el, és élő példányokat tudnak bevinni a laboratóriumba. Eddigi tanulság, hogy nem találtak fertőzött szúnyogot Magyarországon. A szúnyogok elszaporodása ellen gyérítéssel is lehet védekezni, de “ha ismerjük a szaporodási stratégiát”, tudni lehet, hogy földdel nem érintkező vízgyűjtő felületeken sokasodnak legszívesebben:

  • kertben kint hagyott vizes vödrökben
  • temetői vázákban
  • esővízgyűjtő hordókban
  • eldugult ereszcsatornában
  • letakart tárgyban az udvaron.
  • “Fél-egy deci víz bőven elegendő ahhoz, hogy több száz csípőszúnyog egy hét alatt kifejlődjön. Csupán annyit kéne tennünk, hogy eső után szétnézünk, és megszüntetjük ezeket a víztesteket, vagy letakarjuk a vízgyűjtőt egy szúnyoghálóval. Ez a legkörnyezetkímélőbb mód a védekezésben” – mondta Soltész Zoltán. A szakértő megjegyezte még: nem valószínű, hogy ezek az inváziós fajok kiszorítják az itteni csípőszúnyog-fajokat.

    Infostart / InfoRádió

    További megjelenések a témában:

    agrotrend.hu - Több száz szúnyogot tenyésztünk a kertben már fél deci vízben is

    Nyomtatott sajtó:
    InfoRádió - Reggeli hírek 7:00 - 2022.07.07. - Három új szúnyogfaj jelent meg az utóbbi időben Magyarországon
    Zalaegerszegi 7 Nap - 2022.07.07. (20. oldal) Nyomtatott sajtó - Az ázsiai inváziós szúnyogok már az országban vannak